
Medvétől megrémült két magyar került veszélybe Erdélyben

Az amerikai rendőrkapitányság a napokban bejelentette, hogy Észak-Florida 14 megyéjében összesen 43 eltűnt gyermeket találtak meg szexkereskedőknél - tudatta a Metro szombaton.
A csecsemőktől egészen a tizenéves áldozatokig tartottak fogva kicsiket, akiket a nyomozók még az ünnepek előtt visszajuttattak szüleikhez.
Összesen kilenc embert tartóztattak le két hét alatt a hatóságok az úgynevezett Északi fény hadművelet során, melyben 25 egység 80 különböző tisztje vett részt.
Nicholas G. Ingegno, a Belbiztonsági Nyomozószolgálat különleges ügynök-helyettese elmondta:
„Minden gyermek megérdemli a biztonságot, és továbbra is minden rendelkezésünkre álló erőforrást felhasználunk az eltűnt gyermekek hazaszállítására és családjaik támogatására.”
Greg Leljedal, Florida megbízott amerikai rendőrkapitánya hangsúlyozta, hogy az elrabolt gyermekeknek pszichológiai és fizikai ellátást is nyújtottak, hogy segítsenek nekik mihamarabb felépülni a traumáikból.
Az ügy vizsgálata és a bűnösök elszámoltatása még folyamatban van.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Medvétől megrémült két magyar került veszélybe Erdélyben

P*niszbotrány borzolja a kedélyeket a téli olimpián

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit