
Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő
Múlt kedden szinte az egész országot megrázta a hír, hogy Békéscsabán halálra késeltek egy 53 éves profi bokszolót egy hotel étterménél. Nem sokkal később, szombaton Tiszanánán gyilkoltak meg egy 18 éves fiatalt, ugyanazon a napon pedig Tápiószelén késelte meg egy idős férfi a saját testvérét. Hétfőn Pécsen is emberölés miatt helyszíneltek a rendőrök, kedden pedig szintén késsel támadt élettársára egy egyházasrádóci férfi. De nemcsak nálunk, nyugaton is tombol az erőszak. Néhány napja egy férfi 107 késszúrással végezte ki mostohalányát, hétvégén pedig egy édesanya két gyermekét dobta ki egy első emeleti ablakon.
Az esetek növekedésének hátterében szakértő szerint több dolog is állhat, Gyarmati Rita pszichológus megkeresésünkre elmondta, nehéz egyértelműen meghatározni, hogy miért történhetnek egyre sűrűbben ilyen kegyetlen emberölések.
Azt biztosan állíthatjuk, hogy nagyon megemelkedett az emberek ingerküszöbe. Azok a filmek és sorozatok, amiket nap mint nap nézünk, tele vannak agresszióval
– árulta el a pszichológus, majd hozzátette, anépszerű sorozatok és a különböző közösségi oldalakon terjedő trendek egyes esetekben tudat alatt a gyilkosság módszerére is hatással lehetnek.

A fotó illusztráció (police.hu)
Néhány hónappal ezelőtt, amikor Suhajda Szilárd hegymászó eltűnt a Mount Everest csúcsánál, akkor szakértők azt nyilatkozták, hogy az igazán szélsőséges időjárás egyfajta módosult tudatállapotot eredményez. Gyarmati Rita szerint a napokban hazánkban is mérhető kánikula is okozhat komoly tudatállapot-változást, így nem csak fizikailag érezhetjük magunkat rosszabbul, hanem lelkileg is. Végül pedig befolyásoló tényező lehet az egyre nagyobb mértékben felgyülemlő feszültség is.
Ma már olyan sok a feszültség az emberekben, hogy sokszor az agresszív viselkedés, a késelés, vagy akár a büntetőfékezés sem a helyzetről, hanem sokkal inkább ennek a feszültségnek a levezetéséről szól
– fogalmazott a pszichológus.
Korábbi tartalmak:
Nyakánál fogva láncolta a földhöz gyermeke anyját, drámai felvételt tett közzé a rendőrség
Metrósínek közé zuhant egy nő, videón, ahogy a támadója belöki
Fényes nappal, egy benzinkúton lőtte agyon szerelmét a kegyetlen férfi
Baseballütővel verte agyon mostohaanyját a fiatal férfi
Zacskóba rejtett, halott csecsemő holttestére bukkantak egy luxushotelben

Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Tragédia Monorierdőn, egy idős férfi az áldozat

Embercsempészés közben borult fel az autó – rendőrök elől menekült

Operatív törzs: az egészségügy és az oktatás is zavartalanul működik

Félév alatt közel 3 millió forintot tankolt el a cég kártyájával saját célra

Kisfiút akart megerőszakolni a vácdukai játszótéren, tagad, nyilatkozott a nővére

Tűz ütött ki a Fazekas gimnáziumban, ezren menekültek ki

Nem indít és nem fogad járatokat a Liszt Ferenc Repülőtér

Halálos tragédia - iskolaudvaron landolt egy mentőhelikopter Mélykúton

Fotók érkeztek, durván kiégett egy kamion az M5-ösön

111 riasztás egy nap alatt – Itt az elmúlt 24 óra mérlege