
Évekre rács mögé került egy netes pedofil banda
Kidobta két gyermekét egy anya vasárnap éjjel egy botoşani-i szálloda első emeletéről Romániában – számolt be a tragikus esetről a Maszol. Az egyik gyermek a zuhanás következtében belehalt sérüléseibe, és a helyi idegsebészeti kórház orvosai szerint testvérének sem bíztatóak a túlélési esélyei.
A kórház orvosigazgatója, Marius Dabija elmondta, hogy a 2 éves és 11 hónapos kisfiút hétfő hajnalban nagyon súlyos állapotban, mély kómában vitték be a kórházba, nagyon közel az agyhalálhoz. Az orvos szerint a kisfiú súlyos, diffúz agykárosodása nem kezelhető sebészeti úton.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Csak egy koponyaűri nyomásérzékelőt tudtunk ráhelyezni, ami az intenzív terápia konkrét kezelésében segíthet. Ha az állapota lehetővé teszi, MRI-vizsgálatot is fogunk végezni, hogy jobban felmérhessük a sérüléseket. Jelenleg hemodinamikailag nagyon instabil, a túlélési prognózis nem biztató
- fogalmazott az Marius Dabija.
A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a nő tette után azzal fenyegetőzött, hogy maga is leugrik. Rendőrségi tárgyaló segítségével két óra után sikerült elterelni a figyelmét, majd a szállodaszoba ablakán besurranó katonai tűzoltók lefogták. Ezután a nőt kórházba szállították egészségi állapota felmérésére.
Az ügyben emberölés és emberölésre tett kísérlet miatt nyomoz a Botoşani megyei törvényszéki ügyészség.

Évekre rács mögé került egy netes pedofil banda

Legalább 31-en meghaltak egy börtönlázadásban

Guinness-rekordot döntött a 83 éve házas szerelmespár

Újabb durva korrupciós ügyeket tártak fel Ukrajnában

Lengyel külügyminiszter: Európának minden erőforrást meg kell adnia Ukrajnának a következő három évre

Megölte párja kisfiát, hogy „helyet csináljon” közös gyermeküknek

Négy csecsemő holttestét találták meg egy nő házában

Felgyújtotta házát egy férfi, két kisgyerek égett benne

Zelenszkij: Soha nem elég. Akkor lesz elég, ha véget ér a háború

Összeütközött két vonat, rengetegen sérültek meg

A Fülöp-szigeteken közel 1 millió embert evakuáltak a közeledő szupertájfun érkezése előtt

Sikítófrászt fog kapni Ursula von der Leyen és Zelenszkij, ha meglátják ezt a térképet!