
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A sínekre löktek egy nőt a prágai 5-ös metró egyik megállójában még augusztus 11-én este tíz óra körül – írta közösségi oldalán a cseh rendőrség hétfőn.
A biztonsági kamera felvételének tanulsága szerint a nő egy férfivel, beszélgetett valószínűleg összeszólalkoztak valamin. Ezután elindult a peron felé, ám ekkor a férfi gondolt egyet, utána indult, majd egy hatalmasat taszított rajta.
Az áldozat nem bírta megtartani magát, fejjel a sínekre zuhant, és súlyos sérüléseket szenvedett. Hatalmas szerencse, hogy éppen egyik járat sem érkezett a megállóba.
Míg mozdulatlanul feküdt a vágányon, támadója a legnagyobb nyugalommal egész egyszerűen elsétált onnan, majd felszívódott.
A rendőrség az áldozattal és annak családjával együttműködve nyomozott az elkövető után, majd pár nappal később az egyik prágai szállóban el is fogták.
Amennyiben a bíróság majd bűnösnek találja az 50 éves férfit, akár tíz évre is börtönbe kerülhet.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott