
Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség
Bilincsben és vezetőszáron vitték ki a rendőrök ezt a 30 éves férfit a pápai otthonából. Azért fogták el néhány napja, mert a telefonján félszáz pornográf felvételt találtak kisgyerekekről. A szomszédok nyilatkoztak a Tényeknek.
„Szépen nevelték, szép beszédű volt” – mondta egyikük.
Kiderült, hogy a nemrég elfogott férfit kiskorában fogadták örökbe, nevelőszüleivel Pápán élt. A helyieket lesújtotta a hír, amikor megtudták, hogy miket tárolt a telefonján.
„Nagyon nehéz meglátni, hogyha valakibe valami ilyen lakozik szerintem. Azért ez egy hosszú folyamat, mire az ember esetleg felismeri” – mondta egy asszony.
Információink szerint a felvételek között olyan is volt, amin csecsemőket erőszakoltak meg, a kiskamaszokkal pedig fajtalankodtak.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a pápai férfi is szerepel-e a felvételeken, vagy hogy elkövetett-e nemi erőszakot, most csak a felvételek birtoklása miatt rendelték el a letartóztatását.
Ha a bíróság bűnösnek találja a férfit a bizonyítási eljárás során, akkor a videók birtoklása miatt akár évekre is börtönbe kerülhet.
A lefoglalt felvételek birtokában a rendőrség most az áldozatokat és az elkövetőket is azonosítja. Valószínű, hogy a gyerekeket kiemelik majd a jelenlegi környezetükből.
Korábbi tartalmak:

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban