
Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján
„Kapuberregés megszűnt, az ember pedig ott volt tőle pár centire. Az volt az a pillanat számára amikor nem tudta, hogy mi lesz” – kezdte a 13 éves lány édesanyja.
Már azt hitte biztonságban van a lánya, miután beengedte az ajtón. Nem sejtette, hogy egy férfi áll mögötte, aki zaklatni fogja. Ezt megelőzően a tini barátnőjével egy közeli gyorsétteremben fagyizott, már egyedül sétált hazafelé, majdnem bement a bejáraton, mikor a férfi váratlanul mögé ért a kapualjban.
„Alányúlt magyarul” – mondta Bányai-Tóth Viktória.
Az esetet a X. kerületi társasház belső kamerája vette fel. Jól látszik amint a lány próbálja védeni magát, a zaklató felé rúg, majd kezével egy határozott mozdulattal eltolja magától. Ettől a férfi meginog, a falnak a támaszkodik majd ismét erőszakoskodik. A tini próbált védekezni.
Lánya a rendőrséggel is fenyegetőzött. A szomszédos lépcsőházak környékén is volt mozgás, ezért is futamodhatott meg a férfi. A tini ezután ismét kérte édesanyját, hogy engedje be a kapun, mire felért teljesen összetört.
„Sírt, zokogott és nagyon feldúlt volt. Annyit mondott, hogy: "anya megtámadtak." Azt tudta elmondani nekem, hogy sapka volt rajta és táska. Én természetesen azonnal cipőt rántottam és futottam” – részletezte az édesanya.
Próbálta utolérni a férfit, de nem sikerült. Azt mondta, hogy lánya nadrágban volt és egy rövid felsőt viselt, egyáltalán nem öltözködött kihívóan. Szerinte a kiabálást többen is hallhatták, mégsem segített senki. A rendőrség szeméremsértés vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A család is azt kéri, hogy aki a videón látható férfit felismeri tegyen bejelentést.
„Egyetlen egy dolgot szeretne, hogy az az ember többet ne csinálhasson ilyet. Se hasonló korúakkal, se más nőkkel, lányokkal. Úgyhogy ő nagyon reméli, hogy meglesz ez a férfi” – hangsúlyozta a lány édesanyja.
Az eset még májusban történt, azóta az édesanya mindig lemegy a főbejárathoz gyerekéért, hogy felkísérje a lakásig. Azt mondta, fontos, hogy lánya újból azt érezze, biztonságban van.
Kapcsolódó tartalom:
8 éves kisfiút molesztált egy 59 éves taksonyi férfi, részletesen vallott

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló