
Tragédia Harkányban, egy idős férfi vesztette életét
Azt írták, a férfi Szombathelyen együtt élt élettársával, és annak 2010 novemberében született unokájával, akinek a nagymama a gyámja is volt. Amikor a nő dolgozott, a férfi látta el a kislány felügyeletét. Kihasználva, hogy kettesben voltak éveken keresztül a gyermek tiltakozása ellenére szexuális cselekmény eltűrésére kényszerítette.
A sértett 2019-ben elmondta az édesanyjának a történteket, aki nem hitt neki. Amikor a nagymama megtudta a történteket, megszakította az élettársi kapcsolatot és feljelentést tett - ismertette a főügyészség.
A Szombathelyi Törvényszék a férfit folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak miatt 5 év 6 hónap fegyházbüntetésre, 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amely során kiskorú nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi - tudatták.
Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője felmentésért fellebbeztek, de a fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint a férfi bűnös, büntetése megfelelő. Az ügyben másodfokon a Győri Ítélőtábla fog dönteni - olvasható a közleményben.
MTI/A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Tragédia Harkányban, egy idős férfi vesztette életét

Óriási robbanás Pannonhalmán, videón a felismerhetetlen ház romjai

Gyalog „hajtottak be” egy körforgalomban Tapolcán, videón a különleges manőver

Macsétával támadt a feleségére egy szabolcsi férfi

Életveszélyes, amit 3 gyerek csinált a Bodrogon - Fotók

Vérző férfit találtak egy járdán Gyöngyösön, mentő sietett a helyszínre

Mozdulatlan áldozatot találtak Ároktőnél, autó üthette el - Fotó

Rendkívüli készültség a kiskunhalasi postánál – videóval

Örökségért darabolta fel saját apját egy férfi, maradványait pedig lehúzta a vécén

Gyerekeket sodort el egy taxis Egerben, majd továbbhajtott - videóval

Halálra rugdosta apósát egy somogyi férfi

Tűzoltók, mentők és a szolgáltatók egyszerre küzdenek