
Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

A fiamnak a politika nem foglalkozása, hanem a hivatása – mondta a miniszterelnök édesanyja a miniszterelnök közösségi oldalán megosztott videóban. Sípos Erzsébet hangsúlyozta: most veszélyes hívatás, de Orbán Viktor vállalta és az életét is rááldozza. Az édesanya a televízióból értesült arról, hogy a kormányfő életveszélyes fenyegetést kapott. A kormányfő csak ennyit mondott neki: „benne van a pakliban, anya!”

Sípos Erzsébet arról is beszélt, hogy pedagógusszemmel figyeli a gyermeke beszédeit a tévében. Jól csinálja vagy nem jól csinálja, büszke vagyok – hangsúlyozta, és felidézte: Orbán Viktor gyermekként pont olyan volt, mint most János Fülöp unokája.
– Nagyon-nagyon eleven kisgyerek volt, és okos. Négyéves lehetett, kívülről tudta az egész Toldit. Elment iskolába, alig lehetett a futballpályáról fölszedni. Gumicsizmát adtunk rá, hogy ne legyen sáros, mert már annyira rúgták a labdát – emlékezett vissza.
Elmondta: tudta, hogy a politika nagyon-nagyon nehéz, de megértette, hogy miért akart politikus lenni a fia.
Azt sem hallgatta el, hogy Orbán Viktor gyerekként pontatlan volt.
Ezt kineveltük belőle
– állította a miniszterelnök édesanyja.
A családszeretet az, amit nagyon tisztel a fiában. Leginkább azt, hogy érvel azzal, amire tanította.Mindig visszahallja a szavait, amit vitt itthonról.
Az biztos, hogy mindig vezető egyéniség volt
– mondta Sípos Erzsébet.
Nyitókép: Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldala

Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

Orbán Viktor megszólalt a választási vereség után

Vucsics keményen visszaszólt Magyar Péternek, a megszólalása kapcsán az ostobaság szó jutott eszébe

Vance: Orbán Viktor Amerika szövetségese – „nem volt hiábavaló kiállni mellette”

Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Itt a névsor: ők a parlamentbe bekerült fideszes képviselők

Nemzetközi visszhang: a hírek élén a magyarországi választás eredménye

98,94 százalékos a feldolgozottság, így alakultak a választási eredmények

Orbán Viktor: Mi soha nem adjuk fel!

Orbán Viktor: Gratuláltam a Tisza Pártnak

Gratulált ellenfelének Navracsics Tibor

Sulyok Tamás: Következzen a nyugodt hangvételű párbeszéd!