J.D. Vance jött, látott – és eldöntötte a valóságok Magyarországon zajló csatáját

Nem maradt más a Tiszának, mint a valóság elemi erejű tagadása. Izomból, ahogy a csövön kifér, még négy napig.

2026. április 08., szerda 10:43

Vágólapra másolva!

Van egy egészen különleges oka annak, hogy ma Magyarországon minden egészséges lelkű ember, mint a 42. zsoltár szarvasa a szép híves patakra, úgy kívánkozik április 12-ére - kezdte cikkét Kohán Mátyás, a Mandiner újságírója.

Ez pedig az, hogy valahol 2024-2025 fordulóján ez az ország elveszítette a közös valóságát, és két párhuzamos valóságba merült alá.

Az egyik valóság egy leszakadó, szövetségeseitől elforduló, rohadó közszolgáltatások között senyvedő ország, melynek kleptomán bábkormányát, Orbán Viktort és háromezer janicsárját Vlagyimir Putyin ügynökei személyesen tartják hatalomban, amíg le nem váltja őket végre a velük szembefordult, kiszipolyozott nép, hogy visszatérhessen végre az őt úgy váró Európa keblére. A másik valóság egy tisztességes, földrajzi és államháztartási adottságaihoz képest jól teljesítő közép-európai ország, amelyben fizikai és energiabiztonság honol, kapaszkodik lassan felfelé a születésszám végtelenül bőkezű családtámogatások közepette, lassan javulnak a közszolgáltatások és erősödik a gazdasági szuverenitás, s a nép köszöni, alapvetően jól van, miközben a kormány nyilvánvalóan helytelen európai döntések hatásainak kivédésén, a rossz döntések végrehajtására irányuló brüsszeli és ukrán zsarolás elhárításán dolgozik, jobb belátásra téríteni és nem elhagyni igyekezve az európai szövetséget. Ez a két valóság egymással összeegyeztethetetlen - fogalmazott Kohán.

A két nagy politikai erő egyáltalán nem szakpolitikai irányokról vitatkozik (lásd még: „nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk”) – hanem a két egymással inkompatibilis valóság egyikének igyekszik megnyerni 100 mandátumra való szavazót.

És mivel a módszertanilag eleve ezer sebből vérző közvélemény-kutatások a valóságok csatájának eszközeivé váltak, igazából nem tudjuk, hányan laknak egyik, hányan a másik valóságban. Ez egyrészt szándékos, mert a győzelem eszköze; másrészt kötelező, mert aki feladja, kikap; harmadrészt elviselhetetlen. És április 12-én végre vége lesz.

E két valóságra szakadt Magyarországon landolt kedd reggel JD Vance.

Jött, látott, és eldöntötte a valóságok Magyarországon zajló csatáját. Azt, hogy a fenti kettőből melyik ország Magyarország; azt, hogy valójában mije az euroatlanti szövetségnek kis hazánk, világítótornya avagy árulója; és azt, hogy ki avatkozik itt be valójában, Brüsszel vagy Putyin.

Vance rögtön budapesti sajtónyilatkozata elején a valóság magjához érkezett meg: „A brüsszeli bürokraták megpróbálták tönkretenni Magyarország gazdaságát. Megpróbálták kevésbé energiafüggetlenné tenni Magyarországot. Megpróbálták felverni az árakat a magyar fogyasztók számára. És ezt mind azért tették, mert utálják ezt a pasit” – mármint Orbán Viktor miniszterelnököt. Ez látszik amerikai szemszögből, a világ leghatalmasabb titkosszolgálatának információiból dolgozva:

egy kőkemény brüsszeli-ukrán beavatkozás a legdurvább, évente GDP-százalékokban mérhető hatást okozó gazdasági eszközökkel, nem pedig mesék Putyin mémrajzolóiról, narratívaíróiról és önmerénylőiről.

Aztán lazán érintette a valóság azon szegmentumát is, hogy Magyarországon egy egyébként az amerikai tőke hazalapátolása jellemezte időszakban csak március utolsó hetében feleannyit fektettek be amerikai vállalatok, mint 2025-ben összesen. És jelezte azt is – a létező legcsattanósabb válaszként az elmúlt hetek kémtörténeteire, no meg az Összeputyinozás Pro Maxra, Szijjártó Péter és a miniszterelnök semmi érdemit sem tartalmazó telefonhívások alapján való befeketítésére –, hogy Orbán Donald Trumppal összemérhető mértékben tett az ukrajnai békéért, energiapolitikája pedig nemhogy nem biztonsági kockázat az euroatlanti szövetség számára, hanem egyenesen a követendő példa. Azok, akik Trumpot és Orbánt oroszpártizzák, ugyanazok, akik Európát energiaügyben szegénnyé és gyengévé tették – hangsúlyozta JD Vance.

Nem furcsa, hogy a legerősebb nyugati szövetségest, a NATO főerejét mintha egyáltalán nem zavarnák Szijjártó és Szergej Lavrov, illetve Orbán és Putyin beszélgetései?

Talán azért, mert az amerikai titkosszolgálat megfigyelőállásaiból a valóság teljessége látszik – nem pedig az az induripinduri szelete, amellyel brüsszeli hátszelű ellenzékünk ma választást próbál nyerni.

A nap, amely az MTK Sportparkban a magyar-amerikai barátság napjának végtelenül méltó, teltházas megünneplésével zajlott, talán a magyar-lengyel barátság napjának legszebb ünnepeihez fogható ritka, bensőséges gesztussal Magyarország és egy szövetséges ország között, egyetlen lehetséges pályát hagyott Magyar Péternek.

Miután a tiszás alternatív valóság szerint Iránba magyar katonákat kérni érkezett alelnök egy huncut vakhangot sem szólt arról, hogy Magyarországnak az iráni háborúhoz bármiféle köze lenne, Magyarnak tovább kellett hajlítania a valóságot.

Egészen odáig, hogy az alelnök, aki az USA éles bel- és külpolitikai helyzete ellenére átrepült egy óceánt, hogy két napig torkaszakadtából támogassa egy légypiszoknyi közép-európai gall falu hősies harcát, valójában „elengedte Orbán kezét”. Kész, vége. Ennél távolabb a valóságtól nem lehet menni. Nincs arra út.

Nem maradt más a Tiszának, mint a valóság elemi erejű tagadása, és az alapvetően minden bizonnyal tisztességes tiszás szavazótábor szektaszerű magjának hergelése, hogy tegyenek ők is ugyanígy. Izomból, ahogy a csövön kifér, még négy napig. Ennyi időnk maradt a párhuzamos valóságok rémálmában.

Vance nem kért egy őrmestert sem Iránba – de a tiszás maradjon csak irányba’.

Hogy aztán négy nap múlva újra belső békére és közös valóságra lelhessen Magyarország - írja a lap.

Nyitókép: MTI