
Felrobbant egy autó, pánikban menekült mindenki

Egy 29 éves egyesült államokbeli kaliforniai férfi, Christopher Kaulaity élete hátralévő részét rácsok mögött töltheti, mert egyetlen eldugult vécé miatti vita után megölte 45 éves nagynénjét, Maria Carmen Torrez-t. A rendőrségnek azt nyilatkozta, hogy a késelés arra emlékeztette, amikor gyerekkorában gyurmát faragott – közölte a lawandcrime.
A tragédia még 2024 decemberében történt, ahol a végzetes nap előtt heves vita alakult ki a gyilkos és áldozata között egy eldugult WC miatt.
December 7-én a sértett a fürdőszobába tartott és eközben inzultálta a mellette elsétáló tettest.
Míg az áldozat a fürdőszobában volt, Kaulaity bement a hálószobájába, ahol paprikasprayt és egy kést vett elő. Kaulaity ezután berúgta a fürdőszoba ajtaját, paprikaspray-vel fújta le a nagynénjét, hogy „megvakítsa”, majd megszúrta a hátát és a nyakát.
– olvasható a bírósági dokumentumban.
A gyilkos azt mondta, hogy mint egy hentes, úgy ölte meg nagynénjét, miközben eszébe jutott, hogy gyerekkorában is botokkal szurkálta át gyurmafigurákat.
A támadás után tárcsázta a 911-et, és jelentette, hogy megkéselte nagynénjét. A helyszínre érkező rendőrök a vádlottat azonnal őrizetbe vették.
A tettest a kiszabható maximális 25 évre, vagy akár életfogytiglani börtönbüntetésre is ítéhetik.

Felrobbant egy autó, pánikban menekült mindenki

Öt magyar is meghalt, fizethet az Air France

Katasztrófa történt Kínában

Többen meghaltak izraeli légicsapásokban Libanon déli részén

Több tízezer embert szólítottak fel otthona elhagyására mérgező vegyi anyag szivárgása miatt

Volodimir Zelenszkij: az ukrán erők csapást mértek egy orosz olajfinomítóra 700 kilométerre a határtól

Elítéltek Németországban három embert, akik a Reichsbürger mozgalom híveiként meg akarták dönteni a kormány hatalmát

Szigorítják az alkohol- és energiaital-eladást Horvátországban

Rekordszámú alpinista érte el egyetlen napon a Mount Everest csúcsát

Egy fiatal román turista holttestét találták meg egy összeomlott ház romjai alatt a kelet-németországi Görlitzben

Lezuhant egy felvonó a bukaresti közlekedési minisztérium épületében, többen megsérültek

Dagad a botrány: Párizsi óvodákban és iskolákban indult nyomozás súlyos visszaélések miatt