
Lezuhant egy felvonó a bukaresti közlekedési minisztérium épületében, többen megsérültek

A lengyel határ mentén fekvő Görlitz egy többemeletes lakóháza hétfőn dőlt össze, a hatóságok szerint egyelőre ismeretlen okból.
A romok között kutató mentők szerdán találták meg egy nő holttestét, miután keresőkutyák azonosították a helyet, ahol kutatniuk kell - mondta el a rendőrségi szóvivő.
A hatóságok további két eltűnt embert keresnek, egy 26 éves román és egy 48 éves bolgár-német állampolgárt.
A szóvivő közlése szerint minden órával csökken annak az esélye, hogy még életben legyenek, de a kutatást addig folytatják, amíg meg nem találják őket.
A házban, amely összedőlt, idegenforgalmi célból kiadó lakások voltak a hatóságok szerint.
Octavian Ursu, a város polgármestere elmondta, hogy feltehetően gázrobbanás történt. A rendőrség közlése szerint ugyanis néhány órával a ház összeomlása előtt gázszivárgást észleltek, ami a mentést is nehezíti, mivel a gáz továbbra is szökik a romok alól.
A katasztrófa helyszínének környékén lévő gázcsöveket kiürítették, hogy csökkentsék a gázrobbanás esélyét, és biztonságosabbá tegyék a mentési munkálatokat.

Lezuhant egy felvonó a bukaresti közlekedési minisztérium épületében, többen megsérültek

Dagad a botrány: Párizsi óvodákban és iskolákban indult nyomozás súlyos visszaélések miatt

Újra felébredt Kamcsatka rettegett tűzhányója

Megtalálták az utolsó két búvár holttestét, akiket a Maldív-szigeteken ért tragédia

Összeomlott egy turistáknak fenntartott épület Németországban, több mentőcsapatot is riasztottak

Brutális tömegbunyót rendeztek tinik egy étteremben, repültek a székek

Fagylaltozásból rémálom: apja karjaiban halt meg egy tinédzser

Új részletek derültek ki a búvárok haláláról - videóval

Egész Afrikára kiterjedő vészhelyzetet hirdettek, súlyos a helyzet

Tízezreket csaphatott be egy nemzetközi csalóhálózat

Pusztító lángok Kaliforniában: Tízezrek menekültek az otthonaikból - videóval

Többen meghaltak Kaliforniában egy mecsetnél történt lövöldözésben