
Tízezreket csaphatott be egy nemzetközi csalóhálózat

Az afrikai járványügyi központ (Africa CDC) kontinentális közegészségügyi vészhelyzetet hirdetett kedden a Kongói Demokratikus Köztársaságot és Ugandát érintő Bundibugyo-törzs okozta ebolajárvány miatt - számolt be az MTI.
Az afrikai járványügyi központ közlése szerint a döntést a szervezet sürgősségi konzultatív csoportjának ajánlása alapján hozták meg, miután felmérték a járvány terjedésének kockázatait és az érintett országok reagálási képességeit. A rendkívüli intézkedés célja az afrikai országok járványügyi fellépésének összehangolása és a reagálási képességek megerősítése.
A kongói egészségügyi minisztérium kedden 513 gyanús megbetegedésről és 131 halálesetről számolt be.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vasárnap nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Ugandában kitört ebolajárványt.
A WHO kedden összehívta vészhelyzeti bizottságát is a további intézkedések megvitatására. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója Genfben azt mondta: "mély aggodalommal" tölti el a járvány mérete és terjedésének üteme.

Tízezreket csaphatott be egy nemzetközi csalóhálózat

Pusztító lángok Kaliforniában: Tízezrek menekültek az otthonaikból - videóval

Többen meghaltak Kaliforniában egy mecsetnél történt lövöldözésben

Brutális gyilkosság történt Horvátországban, a tragédia részletei megdöbbentőek

Anyamedve végezhetett egy kirándulóval a népszerű turistaösvényen

Hantavírus riadó Romániában: újabb vizsgálatok erősítették meg a fertőzést

Online ismerkedésből rémálom: napokig láncra verve hurcolta áldozatát egy férfi

Pánik Texasban: autókból nyitottak tüzet járókelőkre kamaszok

Földrengés pusztított Kínában, több ezer embert menekítettek ki - videóval

Fegyveres támadásban megöltek tíz embert egy mexikói faluban

Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államokban

Holttestet találtak egy parkolóház előtt