
Újra felébredt Kamcsatka rettegett tűzhányója

Többeket őrizetbe vettek egy párizsi óvodákat és iskolákat érintő szexuális túlkapási botrányban - közölte szerdán a Le Monde című francia lap az ügyészségre hivatkozva.
A párizsi óvodákban és általános iskolákban tömeges szexuális erőszakkal kapcsolatos, egyre terebélyesedő botrány egyik friss fejleményeként egy Párizs belvárosában lévő állami óvodával kapcsolatban szerdán reggel 16 gyanúsítottat vett őrizetbe a rendőrség.
Az érintetteket kiskorúak megerőszakolásával, kiskorúak szexuális bántalmazásával és kiskorúak sérelmére elkövetett erőszakkal vádolják
– erősítette meg a vádhatóság szerdán a lapnak.
Hónapok óta érkeznek a párizsi szülőket és politikusokat felkavaró, a városi iskolai napközikben elkövetett erőszakról és visszaélésekről szóló olyan értesülések, amelyeknek nem mindig jártak utána következetesen a hatóságok.
A visszaélések problémáját nemrégiben a fővárosi önkormányzati választási kampányban is tematizálták.
Laure Beccuau párizsi ügyész az RTL televíziónak nyilatkozva vasárnap elmondta, hogy 84 óvoda és mintegy 20 iskola és 10 napközi ellen indult vizsgálat.
Minden párizsi kerület érintett
- hangsúlyozta.
Emmanuel Grégoire párizsi polgármester április elején arról számolt be, hogy csak az év eleje óta 78 gyermekgondozót kellett felfüggeszteni munkájából, 31-et közülük szexuális erőszak gyanúja miatt. Tavaly összesen 30 dolgozót függesztettek fel, 16 esetben szintén szexuális erőszak gyanúja miatt.
A polgármester 20 millió eurós akciótervet jelentett be, amely magában foglalná ilyen gyanú esetén a cselekmények gyors és átlátható jelentését, a szülők bevonását, illetve támogatását, valamint az épületi fejlesztéseket.
Mindent alapjaiban át kell gondolnunk, egy célt tartva szem előtt: ez pedig a zéró tolerancia
– húzta alá az új szocialista polgármester.
Forrás: MTI / Nyitókép: Shutterstock

Újra felébredt Kamcsatka rettegett tűzhányója

Megtalálták az utolsó két búvár holttestét, akiket a Maldív-szigeteken ért tragédia

Összeomlott egy turistáknak fenntartott épület Németországban, több mentőcsapatot is riasztottak

Brutális tömegbunyót rendeztek tinik egy étteremben, repültek a székek

Fagylaltozásból rémálom: apja karjaiban halt meg egy tinédzser

Új részletek derültek ki a búvárok haláláról - videóval

Egész Afrikára kiterjedő vészhelyzetet hirdettek, súlyos a helyzet

Tízezreket csaphatott be egy nemzetközi csalóhálózat

Pusztító lángok Kaliforniában: Tízezrek menekültek az otthonaikból - videóval

Többen meghaltak Kaliforniában egy mecsetnél történt lövöldözésben

Brutális gyilkosság történt Horvátországban, a tragédia részletei megdöbbentőek

Anyamedve végezhetett egy kirándulóval a népszerű turistaösvényen