
Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Kisebb szünet után a kampányhajrában újra megszólalt a Tisza szakértője, a megszorítócsomag egyik szerzője, Surányi György − számol be az Ellenpont. A volt jegybankelnök ezúttal Friderikusz Sándor YouTube-műsorában beszélt a gazdaságpolitikai elképzeléseiről. Surányi most is megszorításokat sürgetett, de ami kifejezetten feltűnő volt múlt hét csütörtöki nyilatkozatában: az általa elmondottak gyakorlatilag teljesen megegyeztek a Tisza Párt napokban kiszivárgott gazdasági terveivel.
Kezdésként a rezsicsökkentést támadta, lényegében a sokaknak nagy segítséget jelentő kormányzati intézkedés eltörlését javasolta.
Például nem mer senki ilyennel előállni, hogy ezt a rezsitámogatást úgy ahogy van, el kéne felejteni
− húzta alá a volt jegybankelnök. Majd rögtön meg is indokolta, szerinte miért kellene megszüntetni a kedvezményt. Nem is akármilyen érvvel állt elő. Szerinte a magyar emberek a rezsicsökkentés miatt sokat pazarolnak, így nem elég öntudatosak:
Mert ez (rezsicsökkentés – szerk.) kifejezetten ellentétes a társadalom érdekével, kifejezetten ellentétes az ország gazdasági érdekével, azért, mert pazarlásra ösztönöz.
Mint kiderült, Surányi nemcsak a rezsicsökkentést ellenzi, hanem az árstopot is. „Vagy amikor nagyon sokan azt mondják, hogy milyen jó ez az ársapka. Egy frászt jó” − hangsúlyozta. Mivel az interjú néhány napos, nyilvánvaló, hogy Surányi György itt a védett benzinárról beszél, hiszen nemrég erre vezetett be a kormány ársapkát.
Surányi György kijelentéseinek azért is van súlya, mert a sajtóban Magyar Péter egyik legfontosabb gazdasági programírójaként tartják számon.
Többek között ő jegyezte azt a Tisza Párthoz köthető 660 oldalas megszorítócsomag-tervezetet, amely tavaly novemberben és decemberben az Index hozott nyilvánosságra.
A Tisza-csomagnak elnevezett javaslatcsomag többek közt magában foglalta a személyi jövedelemadó és a társasági adó megemelését, a vagyonadót, valamint a társadalombiztosítási és a nyugdíjrendszer szétverését.
Surányi egyébként tavaly nyáron tűnt fel a Tisza környékén és azóta rendszeresen beszél a megszorítások szükségességéről, így a rezsicsökkentés megszüntetéséről, valamint az édesanyáknak járó adókedvezmények és a 13. havi nyugdíj eltörléséről.
Mindez onnan nézve nem annyira meglepő, hogy az exjegybankelnök volt az egyik megálmodója a rendszerváltás utáni legnagyobb megszorítóintézkedésnek, a Bokros-csomagnak.
Ahogy korábban szóba került, Surányi György érdekes módon szinte szóról szóra azokról a megszorításokról beszélt Friderikusz Sándornak, amelyek szerepelnek a Tisza Párt most nyilvánosságra hozott gazdasági terveiben. Ez is azt erősíti, hogy
Magyar Péterék hatalomra kerülve eltörölnék a rezsicsökkentést és kivezetnék az árstopokat.
Mint ismert, a Tisza kiugrott egyházpolitikai vezetője, Csercsa Balázs hétfő reggel közzétett egy, nem a nyilvánosságnak szánt dokumentumot. Elmondása szerint az Kapitány István csapatától származik, és annak készítői brutális megszorító intézkedéseket terveznek.
A terv szerint egy esetleges kormányváltás után Magyarországot azonnal leválasztanák az olcsó orosz energiahordozókról, és helyette drága, nyugati importtal fedeznék az ország szükségletét. Ráadásul a terv szerint privatizálnák az MVM és a MOL egy részét és egy új adónemmel, az energiafüggetlenségi adóval terhelnék a magyar emberek pénztárcáját:
a Tisza Párt mintegy 1-1,5 százalékos adóval terhelné a lakossági megtakarításokat.
A Csercsa Balázs által nyilvánosságra hozott terv előtt Kapitány István ugyancsak az olcsó orosz energiáról történő leválásról beszélt. Magyar Péter energetikai tanácsadója szerint a kormány túl sokszor avatkozik bele a multik dolgába, ezért nem kell rezsicsökkentés, és vissza kell vonni a védett árat és az árréscsökkentést.
Amennyiben a Shellből érkezett Kapitány István javaslata megvalósulna, nagyságrendileg évi 1,8 millió forinttal kevesebb jutna egy magyar családnak.
Nyitókép: Képernyőfotó/YouTube

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek