
Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

Egy 36 éves iowai nőt, Amber Dena Snow-t kedden őrizetbe vették és azzal vádolják, hogy kábítószerrel mérgezett meg egy tálca lasagnét, majd egy terhes nő családjának adta azzal a reménnyel, hogy az áldozat elvetéljen - közölte a lawandcrime.
A megyei seriffhivatal sajtóközleménye szerint január elején érkezett a bejelentés a hatóságokhoz, miszerint egy családi méretű lasagnét találtak, melyet kábítószerrel tömtek tele.
A hosszú nyomozás kiderítette, hogy az elkövetőt segítette egy másik nő is, akivel közösen tervelték ki a mérgezett étel elkészítését. A tettesnek számos keresési előzménye volt a lasagne kifejezésre, és egyértelművé vált, hogy a terv az volt, hogy az egyik ismerőse elvetéljen.
A nyomozás elektronikus kommunikációs és keresési előzményeket azonosított a vádlottak fiókjain és telefonjain, melyben a lasagne elkészítése és egy másik családnak történő kiszállítása volt
– áll a közleményben.
Az ételt laboratóriumába küldték vizsgálatra, ahol a hatóságok megerősítették az oxikodon jelenlétét.
A tettest azzal vádolják, hogy kiskorúnak és felnőtteknek káros anyagokat adott be, emellett terhesség megszakításának kísérletével és kábítószer-használatra vonatkozó szabályok megsértésével is meggyanúsították. A jelenlegi tervek szerint a vádlottnak március 23-án kell megjelennie a bíróságon egy előzetes meghallgatáson.
Nyitókép: Winnishiek megyei börtön

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról

Az intenzívre került egy anya, miután folyóba esett gyermeke segítségére sietett

Lezárták a Louvre környékét, azonnal lépni kellett - videóval

Szinte porig égett egy templom Dióshalmon, borzasztó látvány

Hat bányamunkás halt meg Oroszországban egy lavinában

Megsérült az aranylabdás, megműtötték, veszélyben a vb-n való szereplése

Megerőszakolt egy tinédzsert a parkolóban egy áltaxis

Lövöldözés volt Athénban

Brutális támadás: Dinamitrudat dobott alvó barátjára

A felhők felett, elképesztő körülmények között szülte meg gyermekét egy édesanya

Megrendítő videó: Lángokban áll a dióshalmi templom, több egységet riasztottak