
Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

Szinte sokkot kapott egy brit férfi, amikor egy reggel arra ébredt, hogy tetőtől talpig kék lett a bőre, ezért pánikszerűen a kórház sürgősségi osztályára sietett – számolt be hétfőn a metro.co.uk.
Küldtem anyukámnak egy képet, aki a vérkeringésem miatt pánikolt, én pedig elég zavart voltam, mivel éppen egy mély álomból ébredtem fel
– mesélte a 42 éves Tommy Lynch.
A férfi megpróbálta lemosni a kezéről a kék színt, de nem járt sikerrel, ezért egy barátja a kórházba vitte. A sürgősségin az orvosok azonnal megvizsgálták.
Úgy néztem ki, mint egy Avatar
– mondta. Az orvosok még oxigénre is kapcsolták, és több egészségügyi dolgozó vizsgálta, mert attól tartottak, komoly egészségügyi probléma állhat a háttérben.
A fordulat akkor jött, amikor egy nővér letörölte a karját. Ekkor derült ki, hogy a szín nem betegség miatt jelent meg.
A férfi ugyanis új ágyneműn aludt, amelyből a festék beszivárgott a bőrébe, különösen a vitiligóval érintett világosabb bőrfelületeken.
Végül alapos tisztítás után hazamehetett, és később maga is nevetett az eseten.
Mindig mosd ki az ágyneműt, mielőtt lefekszel benne
– mondta viccesen.

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról

Az intenzívre került egy anya, miután folyóba esett gyermeke segítségére sietett

Lezárták a Louvre környékét, azonnal lépni kellett - videóval

Szinte porig égett egy templom Dióshalmon, borzasztó látvány

Hat bányamunkás halt meg Oroszországban egy lavinában

Megsérült az aranylabdás, megműtötték, veszélyben a vb-n való szereplése

Megerőszakolt egy tinédzsert a parkolóban egy áltaxis

Lövöldözés volt Athénban

Brutális támadás: Dinamitrudat dobott alvó barátjára

A felhők felett, elképesztő körülmények között szülte meg gyermekét egy édesanya

Megrendítő videó: Lángokban áll a dióshalmi templom, több egységet riasztottak