
Azonnal intézkedni kellett a határon, radioaktív 100-assal akadt fenn valaki az ellenőrzésen

Panchenkót 2020-ban az év újságírójának választották Ukrajnában, 2021-ben pedig a hetedik legbefolyásosabb nő volt az országban. Az Ellenpont felidézte, hogy Zelenszkij ukrán elnök megfenyegette Orbán Viktort, hogy megadja az ukrán katonáknak a címét, akik aztán „elbeszélgetnek vele a saját nyelvükön” – vagyis megölik. Több ukrán katona és elemző pedig Magyarország megszállásával fenyegetőzött. Mostanra egyértelművé vált, hogy Ukrajna be akar avatkozni az áprilisi választásba, és Magyar Pétert akarja hatalomra segíteni, írta meg a Magyar Nemzet.
Diana Panchenko konkrétan arról írt, hogy információi szerint Kijevben egy magyar Majdan előkészítésén dolgoznak. Szavai szerint
Ukrajnában fegyveres harcosokat készítenek fel annak érdekében, hogy a magyar választás előtt radikalizálják a magyarországi tüntetéseket, és káoszt okozzanak Budapesten.
Panchenko egyébként Orbán Viktor posztjára reagált, amelyben a magyar miniszterelnök azt ecsetelte, hogy „az ukránok támadásba lendültek, fenyegetéseket fogalmaznak meg, és nyíltan beavatkoznak a magyar választásokba.” Az Ellenpont szerint Panchenko sorait azért is érdemes komolyan venni, mert ő az egyik legismertebb újságíró Ukrajnában. Sokáig szakmai körökben is díjazták a munkáját: 2020-ban egy médiaprogram keretében megkapta „Az év újságírója” díjat. Panchenko korábban több ukrán TV-csatornán is műsorvezetőként dolgozott, így például a NewsOne-on. A háború kitörése után azonban hamar számkivetett lett, hiszen az ukrán politikai elittel szemben a béke mellett foglalt állást. Több alkalommal is élesen bírálta az ukrán vezetést, és béketárgyalásokat sürgetett. Ezt mutatja, hogy a fenti, szóban forgó bejegyzésben úgy fogalmazott:
Nekünk, ukránoknak békére van szükségünk Magyarországgal. Magam is éltem egy ideig Magyarországon. Vigyázzatok a gyönyörű országotokra.
Egyúttal maffiavezérnek nevezte Zelenszkijt, aki szerinte nem az ukrán érdekeket képviseli. Az ukrán hatóságoknak nem kellett sok idő, és az újságírót gyorsan megvádolták orosz propaganda terjesztésével.
Zelenszkijék egyre idegesebbek
Az Ellenpont felidézte, hogy Panchenko soraival egybecseng, hogy az ukrán politikai és katonai elit tagjai az elmúlt hetekben több alkalommal is azzal fenyegették meg Magyarországot, hogy katonákat küldenek az országba.
Zelenszkij minden határt túllépve, a nemzetközi diplomácia szabályait megcsúfolva arról beszélt a múlt heti kormányülésen, hogy ukrán katonákkal öleti meg Orbán Viktort.
Zelenszkij azt mondta, reméli, hogy az Európai Unióban egy személy nem fogja blokkolni a 90 milliárd eurót, vagy annak első részletét, és az ukrán katonáknak lesz fegyverük. Hozzátette: ellenkező esetben átadják ennek a személynek a címét a fegyveres erőknek, a „srácoknak”, hogy felhívják őt, és beszéljenek vele a saját nyelvükön.
Mint arról a lap is beszámolt, egy nappal az ukrán elnök kijelentése után Alekszej Zsulavszkij, politikai elemző agresszívan kijelentette, hogy Ukrajna egy pillanat alatt meg tudná szállni Magyarországot. „Mennyi katonátok van, negyvenezer? Nekünk háromszor annyi TCK-sunk van. Egyetlen lövés sem fog eldördülni. Egyszerűen csak megérkeznek, becsomagolják az összes férfit, és ezzel vége is lesz” – fogalmazott.
Nyitókép: Volodimir Zelenszkij X-oldala

Azonnal intézkedni kellett a határon, radioaktív 100-assal akadt fenn valaki az ellenőrzésen

Sokkoló hír a Közel-Keletről: Újra lezárták a Hormuzi-szorost

Ennyi volt: Kalapács alá kerül a hírhedt magángép, de ingatlanokat, jachtokat is elárvereznek

Donald Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Elhallgatott egy ikonikus hang, megrendítő veszteség érte a zenei világot

UFO tematikájú szállodáért rajong a világ, fotókon a dizájnos "csészealj"

Munkahelyén szexelt, kirúgták az ápolónőt

Fagyasztóban tartotta halott anyját, így finanszírozta agglegény életét egy férfi

Vízbe fulladt egy ember a szlovén határon

Ráült a terhes feleségére és addig fojtogatta, amíg el nem ernyedt a nő teste

Óra közben elővett egy pisztolyt, lövöldözni kezdett egy diák Csapon

Kilenc órán át kínozta feleségét – ököllel ütötte, fojtogatta és késeket dobált felé