
Drón csapódott be egy romániai panelházba

A szlovák miniszterelnök bejelentette: az Európai Bizottság (EB) elnökével tartandó találkozón ismertetni fogja Pozsony álláspontját az Ukrajnán keresztüli kőolajtranzit ügyével kapcsolatban, és ismételten sürgetni fogja, hogy az EB kényszerítse rá Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt arra, hogy tegye lehetővé a Barátság kőolajvezeték állítólagos sérülési helyszínének vizsgálatát. Ezzel kapcsolatban Fico hangsúlyozta: információik és műholdfelvételek is azt mutatják, hogy a kőolajvezetéknek "semmi baja", de - mint mondta - nincs kétsége afelől, hogy az ukrán elnök képes tönkre tenni a kőolajvezetéket.
"Az Ukrajnán keresztüli kőolajszállítás létfontosságú számunkra. Azonban nyilvánvaló, hogy az ukrán elnök nem szándékozik azt folytatni, ami számunkra hatalmas veszteséget jelent majd, mind a kőolaj árát, mind pedig a tranzitdíjakat tekintve" - jelentette ki Fico, rámutatva: a pozsonyi Slovnaft kőolajfinomító a meghirdetett olajipari vészhelyzet keretében jelenleg már az állami tartalékokból vételezi a kőolajat.
"Kedden reggel Párizsban találkozom az EB elnökével, és fel fogom tenni neki azt az egyszerű kérdést, hogy meddig fogja még az EB előnyben részesíteni a nem uniós tagállam Ukrajna érdekeit Szlovákia és Magyarország, mint EU-tagállamok létfontosságú nemzeti ügyével szemben?" - mondta videóbejegyzésében a szlovák miniszterelnök.
Kiemelte: a párizsi találkozón közvetített legfőbb üzenete azonban az lesz, hogy amennyiben szükséges, Szlovákia kész "átvenni a stafétát" Magyarországtól az Ukrajnának szánt háborús kölcsön vétóját tekintve.
"Egyelőre az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós katonai kölcsön blokkolva van. Ám nem vagyok naiv. Az ukrán elnök legújabban a kőolajtranzit egy hónap múlva történő megújításáról beszél. Vagyis a Magyarországi választások után, ahol az ellenzék győzelmében bízik. Ezt követően nem lesz semmilyen esély a keleti kőolajra, hacsak a magyar stafétát nem venné át valaki más" - fogalmazott Fico.
Leszögezte: az Ukrajnának szánt "óriási katonai ajándék" vétózása legitim eszköz a kőolajtranzit újraindításának kikényszerítésére. Az ukrán elnök permanens módon ártani próbál Szlovákiának és Magyarországnak, azt gondolva, hogy ezen a módon békepárti álláspontjukat háborúpártivá változtathatja - mondta Fico, majd leszögezte: az ukrán elnök e tekintetben teljes tévedésben van.
Nyitókép: Robert Fico hivatalos Facebook-oldala

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott