
A WC-ben szülte meg a gyermekét egy nő, de kegyetlensége, itt még nem ért véget

A floridai Palm Coast városának rendőrségét március 6-án hajnalban riasztották, miután a segélyhívó központja egy aggasztó üzenetről kapott bejelentést. A telefonáló arról tájékoztatta a diszpécsereket, hogy a 20 éves Anne Mae Demegillo üzenetet küldött neki, amelyben azt állította: titokban terhes volt, majd otthon váratlanul megszületett a babája. Az üzenet szerint a csecsemő élve jött világra és sírt, ám a nő „valamit tett vele” – közölte a Flagler County Sheriff’s Office.
A járőrök a nő otthonában beszéltek Demegillóval, aki elmondta: nem volt biztos benne, hogy terhes. Állítása szerint március 5-én hajnalban, három óra körül erős hasi fájdalmak kezdődtek nála, majd a fürdőszobában, a wc-ben megszülte a babát.
A fiatal lány azt mondta a rendőröknek, hogy azt hitte, a baba már halott. Ezért egy sporttáskába tette, amelyet a szekrényében rejtett el, majd folytatta a napi teendőit.
Később, miután egy színházi előadásról hazatért, úgy döntött, hogy a holttestet a hátsó kertben, egy sekély sírban temeti el. A hatóságok szerint a nő egyetlen alkalommal sem hívta a mentőket vagy más segítséget.
A nyomozók arra a következtetésre jutottak, hogy a nő szándékosan hagyta, hogy az újszülött a wc-ben megfulladjon.
A nőt gyermek sérelmére elkövetett súlyos emberöléssel vádolják, fogdába szállították.
A nyomozás továbbra is folyamatban van.

A WC-ben szülte meg a gyermekét egy nő, de kegyetlensége, itt még nem ért véget

Törökországban több diák is megsebesült egy iskolai lövöldözésben

Medveriasztó spray-vel fújta le a gyerekeit, mert nem fogadtak szót

Bedrogozta, halálra verte barátnőjét, majd a kutyára fogta

Tulajdonosával együtt loptak el egy autót, a férfi meghalt

Legalább harminc ember meghalt, miután pánik tört ki egy turisztikai látványosságnál

Síremlékeket döntöttek ki ismeretlenek az erdélyi Szászrégen zsidó temetőjében

Ennek tényleg elment a józan esze: a tűzszünet alatt is fegyvereket kér Ukrajnának a volt brit miniszterelnök

A német fuvarozók azonnali védett árat követelnek a német kormánytól

Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak

Van ahol kötelező irányjelzővel szerelni a rollereket, májustól lép életbe

Amerikai képviselők számonkérték Brüsszelt, amiért beavatkoznak a magyar választásokba