
A WC-ben szülte meg a gyermekét egy nő, de kegyetlensége, itt még nem ért véget

Egy 21 éves egyesült államokbeli illinois-i férfit, Ahmeel Fowler-t a héten bűnösnek találták gyilkosság és emberrablás ügyében, ugyanis 2021-ben megfojtotta 21 éves barátnőjét, Ja'nya Murphyt, majd elrabolta egyéves lányát, Jaclyn Dobbs-t, akinek a holttestét később egy tóban találták meg - részletezte a lawandcrime.
A nyomozás akkor kezdődött, amikor 2021. november 9-én bejelentették a rendőrségnek, hogy a meggyilkolt nőt nem tudtják elérni, miután aznap nem jelent meg a munkahelyén.
A wheelingi rendőrség és tűzoltóság jóléti ellenőrzést végzett a nő otthonában, ahol erős fehérítőszagot észleltek.
Az ezt követő állapotfelmérés során kiderült, hogy Ms. Murphyt meggyilkolták, Jaclynt pedig eltűntnek nyilvánították
– írta az ügyészség.
A környék biztonsági kamerás felvételei azt mutatták, hogy az elkövető hajnali 2:40 körül elhagyta a lakást a gyilkosság napján, és egy órával később annál a 80 kilométerrel távolabb lévő tónál állt az autója, ahol a kislány holttestét néhány nappal később megtalálták.
A megyei halottkémi hivatal megállapította, hogy az anyuka halálát fulladás okozta, a kisgyermek pedig szív- és tüdőleállás következtében halt meg.
A gyilkosnak április 20-án kell megjelennie a bíróságon ítélethirdetésen.
Nyitókép: Green megyei seriffhivatal

A WC-ben szülte meg a gyermekét egy nő, de kegyetlensége, itt még nem ért véget

Törökországban több diák is megsebesült egy iskolai lövöldözésben

Medveriasztó spray-vel fújta le a gyerekeit, mert nem fogadtak szót

Bedrogozta, halálra verte barátnőjét, majd a kutyára fogta

Tulajdonosával együtt loptak el egy autót, a férfi meghalt

Legalább harminc ember meghalt, miután pánik tört ki egy turisztikai látványosságnál

Síremlékeket döntöttek ki ismeretlenek az erdélyi Szászrégen zsidó temetőjében

Ennek tényleg elment a józan esze: a tűzszünet alatt is fegyvereket kér Ukrajnának a volt brit miniszterelnök

A német fuvarozók azonnali védett árat követelnek a német kormánytól

Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak

Van ahol kötelező irányjelzővel szerelni a rollereket, májustól lép életbe

Amerikai képviselők számonkérték Brüsszelt, amiért beavatkoznak a magyar választásokba