
Gázolt a vonat Győrnél

Most emeltek vádat a 29 éves férfi ellen, aki 2024. augusztusában megütötte, majd megpróbálta lefejelni a helyi busz sofőrjét - részletezte az ügyészség.
Mint kiderült, az augusztusi napon az elkövető a családjával szállt fel a helyi járatos buszra, és a buszsofőr egyik kérésére felhúzta magát és veréssel fenyegette őt. Erre a buszvezető odament a társasághoz és megkérte őket, hogy a következő megállónál szálljanak le. Erre a tettes még idegesebb lett, az áldozat után ment, megütötte őt, majd megpróbálta megfejelni. A sofőrnek sikerült elhúznia a fejét, így az ütés csak a tarkóját érte.
A buszon 10 utas tartózkodott, akiknek a testi épsége veszélybe került, amiért vezetés közben bántalmazták a busz vezetőjét.
Az ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat a férfi ellen, aki ellen akár hét és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. A döntést a Győri Járásbíróság fogja meghozni.
A nyitókép illusztráció: Volán

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja