
Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Vádat emeltek az ittas férfi ellen, aki 2025. november elején kővel dobálta az autókat egy borsodi településen – közölte az ügyészség.
Mint kiderült, az elkövető köveket vett fel egy murvás útról, majd ezután a közeli 35-ös főúthoz ment, és megdobott nyolc arra haladó autóst.
Hat alkalommal nem sikerült eltalálni a kocsikat, de hetedjére az egyik kő eltalálta az egyik autó jobb hátsó sárvédő ívét, amely behorpadt, így 75.000 forint kárt okozott a tettes. Még volt egy dobása, amivel ismét célba talált, és egy újabb típusú autó jobb hátsó szélvédőjét törtbe be, ahol a kő továbbrepült az utastrébe, 48.000 forint kárt okozva ezzel.
A gépjármű vezetője ezt észrevette, kipattant a kocsiból, de az elkövető elrohant a helyszínről.
Az ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett és más bűncselekmény miatt emelt vádat a büntetlen előéletű férfival szemben, és felfüggesztett börtönbüntetést indítványoztak ellene.

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja

Belőttek egy óvoda ablakán Solymáron

107-el repesztettek Salgótarjánban, 210 ezer lett a vége

Megkéseltek a nyílt utcán egy kiskorút Pécsen

Puskával förmedt kisgyerekekre egy férfi Debrecenben

Holttestet találtak a Dunában