
A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Most emeltek vádat az ellen a két Pest vármegyében élő nagykőrösi nő ellen, akik több mint kétszáz millió forintot csaltak ki két ismerősüktől – részletezte az ügyészség.
Mint kiderült, a két nő egy háztartásban élt, és a fiatalabb kitalálta, hogy úgy fog pénzhez jutni, hogy valótlan személyek különböző magánéleti és egészségügyi problémáira hivatkozva rendszeresen pénzt kér majd kölcsön, amit nem fog visszafizetni.
Élettársa bankszámláját használta az átveréshez, és még külön kamuprofilokat is létrehozott, akik nevében írogatott a sértetteknek.
Először egy közeli bolt 80 éves tulajdonosát hálózta be, akinek 2021 tavaszától több profilról üzeneteket írogatott, és magánéleti, anyagi problémákra, betegségekre, kórházi kezelésekre, és halálesetekre hivatkozva összesen 205 millió forintot csalt ki a gyanútlan nyugdíjastól.

Egy másik ismerősétől további több mint 13 millió forintot csalt ki hasonló okokra hivatkozva.
A csalással megszerzett több mint 218 millió forintot felélték, jelentős részét szerencsejátékra fordították.
A Ceglédi Járási Ügyészség a fiatalabb nőt csalás bűntettével vádolja és vele szemben szabadságvesztés és közügyektől való eltiltás kiszabását indítványozta. Az idősebb nőt pénzmosás bűntettével vádolja, és vele szemben próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A vádlottak bűnösségéről a Ceglédi Járási Ügyészség fog dönteni.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról