
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke öt éve él Magyarországon, miután hazaárulás és szeparatizmus finanszírozásával vádolták meg Ukrajnában. Az Index Kibeszélő című műsorában részletesen beszélt a kárpátaljai magyarság drámai helyzetéről, a háború hatásairól és az egyre mélyülő magyar–ukrán konfliktusról.
A legdrámaibbb adat, amelyet Brenzovics megosztott a Kibeszélőben, az a kárpátaljai magyarság létszámára vonatkozott, amely megfeleződött a háború kitörése óta. Mivel hivatalos népszámlálás 2001 óta nem volt Ukrajnában, így csak hozzávetőleges becslések vannak.
Ezek szerint 2019-ben még mintegy 130–140 ezer magyar élt Kárpátalján. Mára a számuk – becslések szerint – megfeleződött, éppúgy, mint amilyen drámaian csökkent Ukrajna lakosságának a száma.
Az eltávozott 65–70 ezer ember döntő többsége Magyarországra költözött, konkrétan a határ menti térségbe, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyébe. Érdekes módon ezek mind a szemben lévő magyar régiókba mentek, így az ungvári járásiak Kisvárda környékén, a beregszásziak Vásárosnamény környékén, az ugocsaiak pedig Fehérgyarmat körül telepedtek le – írta meg az Index.
Katonai veszteségek: 500 besorozott, 100 halott
A beszélgetés során szóba került a besorozott és a fronton meghalt magyarok száma is. Itt is csak becsült adatok vannak, pontos számokkal nem rendelkezik senki, egyik harcoló fél sem tesz közzé ilyen adatokat. Brenzovics László információi szerint mintegy 500 kárpátaljai magyar férfit soroztak be, és az elhunytak száma körülbelül 100 lehet.
A sebesültek számáról sincs pontos adat, de nyilvánvalóan magasabb az elhunytakénál. A hadifoglyok számáról sem tud senki semmi pontosat. Mindezt csak bonyolítja, hogy az eltűnteket nem számítják be sem a halottak, sem a hadifoglyok közé. Sok besorozottról a rokonok évek óta nem tudnak semmit, a katonai hatóságok csak annyit közölnek velük, hogy az illető eltűnt.
Az Index cikkében hozzátette, hogy ide kapcsolódik, hogy az előző héten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvából két kárpátaljai magyar hadifogollyal tért haza. Brenzovics maga nem találkozott velük, de néhány dolgot tudott róluk. Az egyiknek eleve Magyarországon volt a lakhelye, csak látogatóba érkezett Kárpátaljára, és ott sorozták be. A másik pedig egy fodrosi férfi, és egyikük sem akar visszatérni Ukrajnába, ameddig a háború tart.
Nyitókép: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott