
Dubajt és Abu-Dzabit is elérték az iráni csapások, halálos áldozat is van + videó

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, hogy a Barátság kőolajvezetéknek „semmi baja nincsen”,
a rendszerüzemeltető ukrán vállalat tisztviselői folyamatosan arról tájékoztatják a Mol-t, hogy a vezeték fizikailag készen áll,
vagyis annak, hogy a szállításokat nem indították újra, kizárólag politikai oka van. Ezért
hazudott és hazudik Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Barátság kőolajvezeték körül kialakult helyzetről,
ezért nem tették lehetővé szlovák és magyar, valamint európai uniós szakértők odautazását és vizsgálatát – tette hozzá.
Szijjártó Péter emlékeztetett rá, Magyarország olajellátásának teljes biztonságát egy nagy szárazföldi vezeték és egy kiegészítő „tengeri” vezeték jelenti, egyúttal megengedhetetlennek, botrányosnak nevezte, hogy az ukránok jelenleg blokkolják a szárazföldi fővezeték működését.
Ha a Barátság kőolajvezetéken az ukránok tovább szórakoznak, akkor egy dupla bűnt követnek el Magyarországgal szemben, ez egy minősíthetetlen rosszindulat
– jelentette ki. Hangoztatta, „az ukránok ezt nyilvánvalóan meg fogják emlegetni, mert Magyarországgal szórakozni következmények nélkül nem lehet”.
Az ukrán elnök politikailag zsarolja Magyarországot, a választás előtt néhány héttel olajellátási válságot akart előidézni Magyarországon, ami nyilvánvalóan a kormánynak kellemetlen, az ellenzéknek kedvező lett volna, de a szlovákokkal, szerbekkel összefogva kivédték ezt a zsarolási kísérletet, sikerült megakadályozni az ukrán elnököt célja elérésében
– mondta.
Hangsúlyozta, „nem lesz Magyarországon olajellátási válság”, az ukránok miatt a tartalékokat csúcsra járatták, azok egy részét felszabadították, a dízelkiszállítást megállították, az uniós döntéseket blokkolják. „Márciusban a szerbektől is érkezik dízelszállítmány, és nem csak kőolajvezetéket építünk a szerbekkel, hanem dízelvezetéket is, szóval
az ukrán zsarolási potenciált nem csak mostanra, hanem a jövőre nézve is jelentős mértékben csökkentjük
– fogalmazott.
Szijjártó Péter hangot adott azon véleményének, hogy egy magyarországi olajellátási válság előidézéséhez vezető megállapodásokra a néhány héttel ezelőtt rendezett müncheni biztonsági fórumon került sor, ahol ott volt a horvát miniszterelnök, a Tisza Párt vezetője, ott voltak a németek, az ukránok.
Nyilvánvaló, hogy Volodimir Zelenszkij úgy zsarolja Magyarországot, hogy abban Brüsszellel, Berlinnel és a magyar ellenzékkel, a Tisza Párttal is összejátszanak
– fűzte hozzá.
A külgazdasági és külügyminiszter úgy vélte, „a Tisza Pártnak nem Magyarország biztonsága és nem Magyarország számít, a Tisza Párt egy brüsszeli párt, Brüsszelből utasítják, és azért akar választást nyerni, hogy a brüsszeli akaratot hajtsa végre, ez most mindennél világosabban kibukott”.
Értékelése szerint „most azért nagyon veszélyes ez a helyzet”, mert a közel-keleti konfliktus a tovább terjedés irányába mutat.
A Közel-Keletnek kulcsszerepe van a világ energiaellátásában,
a Hormuzi-szoroson keresztül – amelynek most a lezárásáról szólnak hírek – zajlik a világ olajkereskedelmének harmada, benne Kuvait, Katar és Irán olajkereskedelmének 100, a szaúdiak olajkereskedelmének 90, az Egyesült Arab Emirátusok olajkereskedésének kétharmada, a világ cseppfolyósítottgáz-kereskedelmének 20 százaléka – sorolta.
Rámutatott egyúttal, hogy egy ilyen szituációban, amikor a világ energiakereskedelmi folyamatai abszolút a bizonytalanság irányába mozdulnak, az eurázsiai régió ellátása kiszámíthatatlanabbá válik,
megnő a jelentősége a megbízhatóan, kiszámíthatóan működő szárazföldi csővezetékes szállításnak.
Szijjártó Péter a szombaton kitört közel-keleti háborúról azt mondta, „nekünk Magyarország biztonsága az első számú kérdés. Magyarországnak minden háborúból ki kell maradnia, és mi ennek megfelelően hozunk döntéseket”. „Ez egy veszélyes helyzet, és
ebben a veszélyes helyzetben az energiabiztonságunkat kockára tenni semmiképpen sem szabad, és akik ebben a veszélyes helyzetben súlyosan kockáztatják az energiaellátásunkat, azok súlyosan kockáztatják Magyarország biztonságát is
– hangoztatta.
Nyitókép: Volodimir Zelenszkij Facebook-oldala

Dubajt és Abu-Dzabit is elérték az iráni csapások, halálos áldozat is van + videó

Káosz és rettegés lett úrrá Dubajban + videó

Senki sem tudja elhagyni Dubajt, vannak, akik hajón rekedtek

Súlyos bizonytalanság, meredeken emelkedő árak – évtizedek óta nem látott válság jöhet az olajpiacon

Dróntámadás ért egy tartályhajót Omán közelében, valamint egy ománi kikötőt

Szijjártó Péter: Fennmarad a légtérzár Katarban és az Emírségekben

Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Négyezer fölé emelkedett a közel-keleti háborús térségben rekedt magyarok száma

Rakétatámadás után lángba borult egy dubaji luxushotel + videó

Az ukrán politológus fordítva ül a lovon: megfenyegette Orbán Viktort, aki szerinte folyton követelőzik, és nem adott semmit Ukrajnának (VIDEÓ)

Kényszersorozás: A TCK-sok országszerte gyűjtik be a golyófogónak szánt civileket + videó

Lángba borult a Közel-Kelet, Irán amerikai katonai létesítményeket is célba vett + videó