
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Halálra gázolt a villamos egy fiatalt hétfőn reggel Pozsonyban, Ligetfalu (Petržalka) városrészen Szlovákiában
- számolt be róla a Paraméter.
A 16 éves Jarko tehetséges jégkorongozó volt, családja, barátai és a sportközösség is búcsúzik tőle.
A fiatal a Jantárová és Jasovská utca kereszteződésénél görkorcsolyázott, amikor a gyalogosok számára piros jelzés ellenére a sínekre lépett.
A villamos vezetője már nem tudta elkerülni az ütközést.
A 16 éves fiatalt súlyos fejsérülésekkel szállították kórházba, lélegeztetőgépen, életveszélyes állapotban. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Petra Klimešová közölte, hogy a mentők rövid időn belül a helyszínre érkeztek, és a sérültet intenzív ellátásban részesítették. A fiatal sportoló azonban kedden, a kórházban életét vesztette.
Halála mélyen megrázta családját, barátait és a sportközösséget is. A pozsonyi Slovan szurkolói csoport gyűjtést indított a család megsegítésére, míg a Bratislava Indians klub is búcsúzik tőle.
A tragédia után a rendőrség ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a villamosnak minden esetben elsőbbsége van a gyalogosokkal szemben is, és hangsúlyozták:
a villamos féktávja hosszú, ezért a vezető gyakran nem tud időben megállni.
Arra kérik a gyalogosokat, hogy
átkeléskor mindig legyenek rendkívül figyelmesek, ne használjanak telefont vagy fülhallgatót, és minden esetben győződjenek meg a biztonságos áthaladásról.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott