
Drón csapódott be egy romániai panelházba

A rendőrség megerősítette, hogy körlevél formájában fenyegető e-mail érkezett több oktatási intézményhez számos montenegrói településen.
A Vijesti.me hírportál információi szerint a kormány, a rendőrség, a Nemzetbiztonsági Ügynökség és több sajtótermék is megkapta az üzenetet, amelyben 24 iskola ellen helyeztek kilátásba támadást egy automata fegyverről készült fénykép kíséretében. A feladó azonban nem nevezte meg, hogy pontosan mely iskolákról van szó.
Ezzel egy időben a podgoricai repülőtéren is bombafenyegetés miatt indult vizsgálat. A bejelentés szerint egy, az Egyesült Királyságba, Londonba tartó járat egyik utasánál helyeztek el robbanószerkezetet.
A fenyegető e-mailt a montenegrói kormány, a rendőrség és a Nemzetbiztonsági Ügynökség címére küldték ugyanarról a szolgáltatóról, ahonnan korábban az iskoláknak szóló bombariadók is érkeztek.
A levél szerint az érintett járatnak 9.30-kor kellett volna elindulnia Podgoricából, ugyanakkor a repülőtér hivatalos honlapján az szerepel, hogy a londoni járat indulását 10.30-ra tervezték, míg a Londonból érkező repülőgép landolását egy órával korábbra várták.
A rendőrség minden helyszínen ellenőrzést végez.
Az utóbbi néhány hétben a nyugat-balkáni országokban megnőtt a pokolgépes fenyegetések száma, eddig azonban mindegyik hamisnak bizonyult.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott