
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Megrázó jelenetek játszódtak le kedden délután Romániában a nagyváradi megyei kórháznál. A Bihari Napló értesülései szerint egy 69 éves férfi kiugrott az épület második emeletéről, majd nem a földre zuhant, hanem az alagsori szinten található szellőzőrendszer csövein akadt fenn.
A romániai mentőszolgálat közlése alapján a férfi súlyos mellkasi sérüléseket, bordatörést, illetve szívizomzúzódást szenvedett. Az orvosok azóta is küzdenek az életéért.
Úgy tudni, a kórház kardiológiai osztályán kezelték. Az idős férfi kihasználta az alkalmat, hogy más beteggel foglalkoztak a szakemberek, kinyitotta az ablakot, majd a mélybe vetette magát.
A Bihar megyei rendőrség tájékoztatott, hogy vizsgálják az eset körülményeit, de nem áll fenn a gyanúja bűncselekménynek.
Nyitókép: Bihar Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház Facebook-oldala
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott