
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste
Két hét után befejeződtek a munkálatok a Vatikáni Kertekben a Kormányzóság épülete előtti téren, amely a Szent Péter-bazilika mögött, az apszis felé lejtő területen található – tette közzé a Vatican News Facebook-bejegyzésében.
XIV. Leó pápa virágokból kirakott címerét több száz színes növény díszíti, mint egy mozaik megannyi csempéje, lehetővé téve a virágművészet e remekművének megvalósulását.
A címerpajzs a „keret” szerkezete, amelybe a címer részletei vannak beillesztve, ugyanaz maradt, mint Ferenc pápa címerénél. Szent Ágoston rendjének emblémája Szent Ágoston megtérésére utal, és Isten szavát szimbolizálja, amely átszúrja az egyház szent doktorának szívét, aki ezt így fogalmazta meg: Vulnerasti cor meum Verbo tuo („Szavaiddal átszúrtad a szívemet”). Összességében tehát a természet a maga pompájával és színeivel, a Vatikáni Kertek munkatársainak mesteri munkájával ötvözve, életet adott a művészet és a szépséges ezen ékkövének, XIV. Leó pápa címerének
- áll a bejegyzésben.
A korábbi pápai címerekhez hasonlóan ezt is minden évben több ezer ember csodálja meg egy kivételes kilátópontról: a vatikáni bazilika kupolájának tetejéről.
A címert a Vatikán városállam Kormányzóságának Infrastruktúrák és Szolgáltatások Igazgatóságának Kert- és Környezetvédelmi Szolgálata készítette. Átlagosan naponta két ember dolgozott rajta, akik mesteri tudással és művészi érzékkel tették lehetővé a virágkompozíció létrehozását.
Címlapfotó: Vatican News Facebook-oldala

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban