
Orbán Viktor: Ne a kockázat, hanem a biztos választás mellett szavazzunk április 12-én!

Kocsis Máté, akit Lentulai Krisztián, a Mandiner műsorvezetője kérdezett, azt mondta, az ukránok nemzetstratégiai célja, hogy országuk csatlakozzon az Európai Unióhoz, hogy Magyarország is vegyen részt Ukrajna finanszírozásában és a katonai segítségnyújtásban.
Mi nem akarjuk az uniós csatlakozásukat, nem akarjuk a magyarok pénzét odaküldeni és végképp nem akarunk belesodródni két szláv nép konfliktusába - jelentette ki.
Hozzátette, amikor szükség volt rá, Magyarország - első biztonságos országként - befogadta az ukránokat. A szó, amit az ukránok keresnek, az a köszönöm - mondta.
Úgy folytatta, az ukránok mégsem ezt a szót találták meg, hanem halálosan megfenyegették a magyar miniszterelnököt, és ráadásul nem "egy ukrán katona a végekről", hanem Ukrajna elnöke.
Kocsis Máté azt mondta, jó lenne, ha az európaiak elgondolkodnának azon Brüsszelben is: való-e az unióban egy olyan ország, amelynek elnöke életveszélyesen megfenyegette egy másik ország miniszterelnökét.
Ahhoz, hogy az ukránok elérjék céljaikat, meg kell buktatniuk a mostani kormányt. Ukrajnának kiemelt célja Magyarországon a kormányváltás - mondta, megjegyezve, az ukrán titkosszolgálat nagy létszámmal van jelen Magyarországon.
Közölte azt is: két héttel ezelőtt Magyarországon elfogtak egy "aranykonvojt". A pénzszállításnak ez nem a rendes módja: egy osztrák bankból elindul ellenőrizetlenül felfoghatatlanul nagy pénz és megy Ukrajnába - közölte, hozzátéve, nem lehet tudni, hogy a pénz valóban Ukrajnába jutott volna-e, vagy inkább a magyar kampányba.
Jelezte, tisztázni szeretnék a pénz eredetét, célját, és azt is, hogy ugyanannyi pénz hagyta volna-e el Magyarországot, mint amennyi ideérkezett.
A politikus szólt arról is, Ukrajna anyagilag is segíti a kormánypártok politikai ellenfeleit, lepaktált velük. Azért zárták el a kőolajvezetéket is, hogy Magyarországon "energiakáosz" legyen a választási kampányban, nőjenek az üzemanyagárak, a szállítási költségek és a bolti árak.
A beavatkozásnak ezer és egy formája van: a titkosszolgálati, a kőolajvezeték elzárása, az anyagi, az "aranykonvoj" és a közösségi médiában terjedő álhírek - sorolta a frakcióvezető.
Kocsis Máté felidézte, hogy az álhírek elleni küzdelem céljából alapították a Zebra digitális polgári kört. Kocsis Máté azt mondta, "a baloldali média Magyarországon felépített egy álhírt", miszerint a miniszterelnök zebrákat tart, holott nem tart. Így vált a zebra "a magyar álhírgyártás ikonikus alakjává" - mondta, kitérve arra,az ország jelentős része a mai napig úgy tudja, hogy a miniszterelnök zebrákat tart.

Szerinte foglalkozni kell az álhírekkel, mert sok van belőlük és megváltozott a nyilvánosság szerkezete is. Ezek nem "atombombák", de "ezer tűszúrásként el lehet vérezni tőlük", nagy mennyiségben ártanak - közölte.
A politikus azt mondta, Magyarországon a Brüsszelből finanszírozott liberális média és az ukrán titkosszolgálat által működtetett közösségi médiahálózat nagyon nagy erővel terjeszti az álhíreket.
Közölte, kiszolgáltatottak, mert a magyar liberális médiában megjelenő hírek körülbelül 60-65 százaléka részben vagy egészben cáfolható: elképesztően rosszak a magyar nyilvánosságban az igazság arányai, és ez a kampányban fokozódott is.
Két éve csapják be a magyarokat hamis közvélemény-kutatásokkal - válaszolta Kocsis Máté egy kérdésre, azon véleményét is hangoztatva, hogy ezek a kutatások mára kampányeszközök.
Ha igaz lenne, hogy már 50 meg 80 százalékkal vezetnek a Fidesz-KDNP ellenfelei, akkor miért fenyegetik az induló kis pártokat, hogy lépjenek vissza - sorolta kérdéseit - nem elfér egy fél, vagy egy egyszázalékos párt, ha ők vezetnek?
A frakcióvezető azt mondta, minden nap egy beismerés arra vonatkozóan, hogy ez semmi más, csak álhírgyártás, tartani kell a reményt a baloldali szavazókban, hogy akár sikerülhet is. Négy éve is azok voltak a hírek Magyarországon, hogy toronymagasan vezet az ellenfél, aztán megnyertük a választást 20 százalékkal - hangoztatta.

Kapitány Istvánról, a Tisza Párt szakértőjéről azt mondta, a Shell Globaltól érkezett, részvényes, nagyon sok pénzt keresett, amikor a magyaroknak nehéz volt az életük, az üzemanyagárakon mindig nyerészkedett. Állítólag ő lesz a miniszterelnök-helyettes, ő akarja vinni majd a magyar gazdaságot, miközben érdekelt abban, hogy a Shell jól járon, ezért akarja leválasztani az országot az olcsó orosz olajról - közölte.
Kocsis Máté kitért arra, hogy Kapitány István azt mondta magáról, ő a magyar Jockey Ewing.
Én néztem a Dallast - folytatta a politikus -, és van egy pár dolog, amit az emberek tudnak a sorozatról: "az egyik, hogy Samantha mindig részeg. A másik, hogy Pamela mindig sír, Lucy mindenkinek megvolt. Bobby mindenkinek tetszik és Jockey mindenkivel kibabrál".
Hozzátette, Jockey volt a Dallas legnegatívabb szereplője, Magyarországon Jockey Ewingnak lenni nem jó, de ez majd kiderül április 12-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Orbán Viktor: Ne a kockázat, hanem a biztos választás mellett szavazzunk április 12-én!

Geert Wilders: Orbán Viktor korunk egyik legnagyobb politikusa

Szijjártó Péter: az ukrán propagandasajtó és magyarországi partnereik is önmerényletekről hadoválnak

A politika Messijét fogadta Orbán Viktor

Szijjártó Péter, Gulyás Gergely: Ukrajna támadás alatt fogja tartani földgázellátásunkat is

Donald Trump: teljes és feltétel nélküli támogatásomról biztosítom Orbán Viktor újraválasztását

Orbán Viktor: Áprilisban győzni fogunk! Magyarország jövőjéről nem Brüsszel, hanem a magyarok döntenek!

Orbán Viktor a CPAC Hungaryn: Európában haldoklik a demokrácia, mert Brüsszel közvetlenül beavatkozik a nemzeti választásokba

Orbán Viktor: megvédjük Magyarország és a magyar családok biztonságát

Orbán Viktor Georgia miniszterelnökével tárgyalt

Kimondták az ukrán külügyben: Magyarországra jönnének megfigyelni a választásokat, már vannak jelentkezők is

Orbán Viktor: Újítsuk meg a háborúellenes szövetségünket!