
Donald Trump: teljes és feltétel nélküli támogatásomról biztosítom Orbán Viktor újraválasztását

A CPAC Hungaryn Orbán Viktor elsőként elmondta, egy évvel ezelőtt közösen ünnepelték a CPAC-en Donald Trump amerikai elnök győzelmét. Úgy fogalmazott: Trump elnök győzelme óta jobb hely lesz a nyugati világ − számol be a Magyar Nemzet.
Visszaszorult a genderpropaganda és a woke, büszkén lehet vállalni a kereszténységet, mint civilizációnk alapját és megtartó erejét, újra igaz, ami természetes: az anya nő, az apa férfi, és a család nemzeteink legősibb és legfontosabb intézménye
– sorolta. A progresszív cenzúrának vége, megtorlás nélkül ki lehet mondani, hogy nem kérünk a migrációból, megfékeztük a zöld őrületet, a teremtett világ csak a gazdasági érdekekkel összhangban védhető meg, a kettőnek együtt kell működnie. Ezt a változást a világ Trump elnök úrnak köszönheti – tette hozzá Orbán Viktor.
A magyar miniszterelnök hozzátette, sokat köszönhetünk Trump elnök úrnak személyesen mi magyarok is.
A fagyos demokrata évek után a magyar-amerikai kapcsolatok aranykora köszöntött be. Újra vízummentes a beutazás, stratégiai megállapodások az energetika területén, és már több mint másfél tucat magas technológiájú amerikai beruházásról született megállapodás – emelte ki a magyar miniszterelnök.
Még egy-két év, és az egész nyugati világ patrióta, nemzeti és konzervatív színekben fog pompázni, pont úgy, ahogy néhány éve együtt elterveztük. Ami most történik, az a legnagyobb politikai átrendeződés a nyugati civilizáció elmúlt 100 évében. Ennek az átrendeződésnek az epicentruma, az erőközpontja az Egyesült Államok.
Az európai előretolt helyőrsége pedig Magyarország
– fogalmazott Orbán Viktor. Mint mondta, ők a nyugati világ lelkéért dolgoznak.
A nyugati világ lelkéért több szinten is folyik a küzdelem. Az egyetemeken, az akadémiákon, az egyházakban, sőt a gazdaságban is. Mi ennek a nagy küzdelemnek a politikai frontvonalában dolgozunk – mondta. Hozzátette, ők azok, akik hisznek a saját népükben, ez köti össze őket. Mint mondta, sokáig azt hitték, nem érdemes együttműködni, de aztán ez megváltozott.
Rájöttünk, hogyha a progresszív globalistákat le akarjuk győzni, akkor nekünk is nemzetközi keretekben kell gondolkodnunk
– fogalmazott. Hozzátette ugyanakkor, hogy a legnagyobb európai országokban még a baloldal az úr, még mindig ők alakítják az európai politikát.
Még mindig képesek megtartani a hatalmukat, pedig igaza van az amerikai barátainknak, amikor azt mondják, hogy Brüsszel az elmúlt 20 évben fenntarthatatlan helyzetbe sodorta Európát. Brüsszelnek nem az európai emberek voltak az elsők, hanem a migránsok.
Terrorfenyegetettség, bűnözés, antiszemitizmus, keresztényellenesség és gazdasági megrendülés. Ezt hozta a politikájuk
– sorolta Orbán Viktor, és hozzátette, Brüsszel összehozta Európa legnagyobb gazdasági csődjét, és Brüsszelnek ezek után még mindig nem Európa az első, hanem most éppen Ukrajna. Orbán Viktor kiemelte, az európai demokrácia haldoklik. Haldoklik, mert sikertelen a gazdaságban, mert behálózta a politikai cenzúra, mert Brüsszelnek gyors reagálású NGO-hálózata van arra, hogy cenzúrázza a közösségi médiumokat – sorolta.
És Európában haldoklik a demokrácia, mert Brüsszel közvetlenül beavatkozik a nemzeti választásokba, és pénzzel támogatja a föderalista erőket. Brüsszel nem őrzi a szerződéseket, hanem elárulja azokat. És ez történik most az áprilisi választások előtt itt Magyarországon is nyíltan követelik, hogy legyen Magyarországon Brüsszel és ukránbarát kormány.
Hát nem lesz, barátaim
– emelte ki. Mint mondta: Nekünk magyaroknak most egy harapófogóban kell győznünk.
A brüsszeli progresszívek nyugatról, az ukránok keletről szorítják Magyarországot. Brüsszelből pénzügyi szankciókkal fenyegetnek, Kijev pedig olajblokád alá vette Magyarországot. A brüsszeli támadást tegnapelőtt visszavertük.
Nem tudták se meggyengíteni, se megalázni Magyarországot. Most már csak az ukrán blokádot kell kivédenünk
– sorolta Orbán Viktor, és hozzátette: most minden eddiginél nagyobb a tét, mert ha itt győzünk, azzal nemcsak Magyarországot védjük meg, hanem beszakítjuk a progresszívek brüsszeli kapuját is. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteni.
Ez a mi küldetésünk, eljött a mi időnk
– zárta gondolatait Orbán Viktor.
Nyitókép: Képernyőfotó/Facebook, Tények

Donald Trump: teljes és feltétel nélküli támogatásomról biztosítom Orbán Viktor újraválasztását

Orbán Viktor: Áprilisban győzni fogunk! Magyarország jövőjéről nem Brüsszel, hanem a magyarok döntenek!

Orbán Viktor: megvédjük Magyarország és a magyar családok biztonságát

Orbán Viktor Georgia miniszterelnökével tárgyalt

Kimondták az ukrán külügyben: Magyarországra jönnének megfigyelni a választásokat, már vannak jelentkezők is

Orbán Viktor: Újítsuk meg a háborúellenes szövetségünket!

Kocsis Máté: A Tisza programja olyan, mint egy ukrán kaparós sorsjegy, amelyen jellemzően az ukrán állam nyer

Orbán Viktor: Megharcoltuk, amit megkövetelt a haza + videó

Gulyás Gergely feljelenti a Tiszát hazugságkampány miatt

Orbán Viktor lefektette a szabályokat: Magyarországgal nem érdemes kötözködni

Nevetséges kérdésekkel támadták le Orbán Balázst a balos újságírók – videó

Izrael újabb iráni vezetőt likvidált, bombatámadásban meghalt a Forradalmi Gárda szóvivője