2026. március 21. szombat, Benedek
11°C Budapest

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat
A gyújtogatás Csehország történetének legsúlyosabb terrorcselekménye.
2026. március 20., péntek 15:51
Frissítve: 2026. március 20., péntek 15:51
Vágólapra másolva!

Március 20-án reggel tűz ütött ki a Pardubice külterületén található ipari övezet egyik raktárcsarnokában. A lángok egy fegyveripari érdekeltséghez köthető létesítményt érintettek, azonban a hatóságok tájékoztatása szerint személyi sérülés nem történt.

A támadás a LPP Holding egyik telephelyén történt, amely néhány évvel ezelőtt bejelentette, hogy az izraeli Elbit Systems céggel együttműködésben drónok fejlesztésébe és gyártásába kezd. A két cég által gyártott harcászati eszközöket a gázai és az iráni háborúban is bevetették.

A cseh rendőrség délutáni közlése szerint a gyújtogatást egy palesztinpárti földalatti szervezet, az úgynevezett Earthquake Faction vállalta magára.


A szervezet a Telegram-csatornáján közzétett felvételekkel és üzenettel jelentkezett, amelyben ideológiai indoklást is adott az akcióra.

A csoport üzenetében azt írta: 

A fenevad szívében vagyunk, a gonosz szaga vesz körül. A birodalmi és cionista erőszak fenntartásához szükséges technológia, fegyverek és tőke a kezünk ügyében van. Az Elbit Systems által kifejlesztett minden fegyvert először palesztinokon »tesztelnek«, mielőtt kormányoknak adnák el.


Lubomír Metnar belügyminiszter bejelentette, Csehország az esetet valószínűsíthető terrorcselekményként kezeli, és a történtek miatt összehívta a minisztérium válságstábját, amely délután 14 órakor ült össze. A hatóságok jelenleg is vizsgálják a támadás körülményeit és a csoport állításainak hitelességét.

Andrej Babiš miniszterelnök rendkívül súlyosnak ítélte azokat az információkat, amelyek szerint a tűz akár a közel-keleti konfliktusokkal is összefüggésben állhat. A kormányfő egyeztetett a belügyminiszterrel és a titkosszolgálatok vezetőivel is. A cseh miniszterelnök éppen a magyarországi CPAC rendezvényre tartott, amikor a tűzeset híre nyilvánosságra került. A kormányfő a támadás miatt nem vesz részt a budapesti Konzervatív politikai akció konferenciáján, azaz a CPAC-en.

 

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk