
Meddőségi kezelés után meghalt egy népszerű influenszer
Augusztus 7-én kora reggel a rendőröket a seattle-i Beacon Hill negyedben lévő otthonhoz hívták, majd egy vérző arcú, zaklatott nő nyitott ajtót. Amint a beléptek látták, amint a nő férje, Nghiep Kein Chau lefelé jön a lépcsőn, kezében egy véres konyhakést szorongatva, amit a felszólításra azonnal el is dobott.
A férfi testének nagy részét vér borította, kezén pedig sérülések voltak, megbilincselése után a rendőrök elkezdték átkutatni a házat, de a konyhában rettenetes látvány fogadta őket. A hideg padlón ugyanis élettelenül és vérben úszva ott hevert a mindössze 21 éves Angelina Tran, aki Chauk mostohalánya volt.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Információk szerint a ház biztonsági kameráinak felvételein jól látható, amint a férfi ököllel ütötte feleségét, a nő lánya pedig minden erejével igyekezett megvédeni édesanyját, ekkor került elő a konyhakés. A fiatal lányt mostohaapja összesen 107 szúrással végezte ki.
A férfit 5 millió dolláros, átszámítva 1 milliárd 770 millió forintos óvadék ellenében engedték volna szabadlábra a szerdai bírósági tárgyalásig, azt azonban őrizetbe várja – írta meg a CrimeOnline.
Korábbi tartalmak:
Zűrös lakók voltak - újabb részletek derültek ki a pécsi gyilkosságról - videóval
Unokája miatt gyilkolt a tiszanánai férfi, az áldozat nagymamája szerint viszont nem ő ölt
Kiderült, hogy mivel ölte meg testvérét a regölyi gyilkos - videóval

Meddőségi kezelés után meghalt egy népszerű influenszer

Részeg taxis okozott balesetet, egy terhes nő elvetélt

Extrém szex közben halt meg egy sorozatszínész

Horvátországban elkezdődött: több száz férfi kapott sorkatonai behívót

Túl hangos volt a szomszédja, megkéselte

Saját autója végzett egy futárral, azonnal meghalt

Kiesett egy kisfiú egy ház 9. emeletéről, elkapták

Több bankautomata robbant fel éjszaka, ez áll a háttérben

Holttestet találtak egy lakóház teraszán, rejtély övezi az esetet

Elon Musk arra figyelmeztet, hogy Európában a terrorizmus veszélye fokozódik, egyre több támadás várható

Leszakadt egy épület bejárata feletti betontető Révkomáromban, egy ember meghalt

Négyen meghaltak egy szmolenszki műtrágyagyárat ért ukrán dróntámadásban