
Billiárddákóval verte agyon saját húgát egy férfi Ecsegen
A Tények kamerája előtt ismerte be, hogy gyilkolt az az 54 éves férfi, aki a gyanú szerint halálra szúrt egy 18 éves fiút Tiszanánán, két másik férfit pedig megsebesített. A bíróságon megtörve azt mondta megbánta, amit tett.
„Elmentünk oda, dulakodás történt és hülye fejjel elővettem a kést és amit tettem azt megbántam, nagyon sajnálom, nem így akartam” – mondta.
Két család veszett össze annyira, hogy az gyilkosságig fajult a vita.
„13 éves unokámat le akarták térdepeltetni, meg állítólag földhöz vágták, amiről videó is volt” – tette hozzá a gyilkossággal gyanúsított férfi.
Ezt akarták megbosszulni, ezért mentek el a másik család házához. A 18 éves megszurkált fiú azonnal meghalt, már nem lehetett megmenteni az életét.
„Csak annyit vettünk észre, hogy az unokám hányja a vért, és utána alvadt vért hányt szerintem ő akkor meg is halt, amikor az kijött belőle” – ezt már megölt fiú nagymamája mondta a Tényeknek.
Szerint viszont most nem azt az embert tartóztatták le, aki gyilkolt. Azt állítja, hogy a férfi csak magára vállalta a gyilkosságot, azért hogy unokáit védje.
„Aki leszúrta az unokámat, annak a papájuk rákos beteg két hónapja vagy két éve van neki hátra és utána meghal, ő akarja elvinni a balhét, nem ő szúrt, hanem a két unokája” – hangoztatta a nő.
Az 54 éves férfit most letartóztatta a bíróság.
Korábbi tartalom:

Billiárddákóval verte agyon saját húgát egy férfi Ecsegen

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél

Videón, ahogy üvölt és leköpi a kocsit egy agresszív mercis Budapesten

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól