
Itt vannak a hatos lottó heti nyerőszámai
Véres lábnyomok buktatták le a menekülő gyilkost Pécsen, miután hétfőn megszúrkálta a vele együtt élő 65 éves férfit. A nyomok a lakásból a lépcsőn át vezettek, arra amerre elfutott a 20 éves elkövető, akit így gyorsan elfogtak.
A gyilkosság napján a szomszédok hallották a vérfagyasztó sikolyt és a segítségkérést.
„Zajt hallottam, meg segítségkérést, hogy segítség, segítség. Valami nevet is mondott, de most nem ugrik be. Gondolom, akkor az, aki meghalt szerencsétlen” - mesélte a Tényeknek egy szomszéd.
Ennek ellenére nem gondoltak semmi rosszra, mivel a két férfi között mindennaposak voltak a veszekedések.
„Itt mindig van valami és már sokszor farkast kiáltanak és nem jön, akkor már nem hisz az ember semminek. Nem is foglalkoztam vele” – tette hozzá.
Információink szerint a 20 éves férfi nemrégiben fogadta magához a 65 éves hajléktalanként élő férfit. A lakótárssal azonban szinte minden nap összevesztek. Egy ilyen vita fajult emberöléssé. Úgy tudjuk, a fiatal férfi, olyan súlyosan bántalmazta ismerősét, hogy az arca teljesen eltorzult.
„Elég zűrös lakók voltak, rengeteg baj volt velük, a kiabálások, meg a dörömbölés” – árulta el a szomszéd.
A férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Emberöléssel gyanúsítják, akár 15 évet is kaphat. Bár a gyilkos azt állítja, hogy ismerőse támadt rá, éppen ezért jogos védelemre hivatkozik.
Korábbi tartalmak:

Itt vannak a hatos lottó heti nyerőszámai

Időjárás-jelentés: A következő napok rácáfolnak decemberre

Szörnyű tragédia Mikuláskor, gyászba borult az ünnep Kisvárdán

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában