
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A mindössze 17 éves Ethan Liming holttestét csütörtökön találták meg az ohiói a LeBron James által alapított I Promise Iskola parkolójában. A nyomozók szerint halálát fejét ért különböző sérülések okozták.
Az édesapa elmondásai szerint a tragikus napon fia három barátjával együtt az iskolához ment, majd mások is csatlakoztak hozzájuk és mivel tinédzserekről volt szó, csak szórakoztak, előkerült egy vízipisztoly is, de ez a másik társaságnak, amit három fiú és egy lány alkotott már nem tetszett. Ethan ekkor próbálta őket megnyugtatni, de sikertelenül, ketten támadtak rá, a földre lökték, melynek következtében beverte a fejét.

fotó: Akron Public Schools
A fiút a nyomozás eddigi adatai szerint megverték, ezzel együtt pedig a fejét ért sérülés okozta halálát. A támadó afroamerikai tinédzserek ellen vizsgálatot indítottak, a hatóságok több részletet egyelőre nem árultak el – írta meg a New York Post.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott