
Fekete-fehér képpel tettek bejelentést a TV 2 sztárjai, megrendítő posztban búcsúznak
Ahogyan arról korábban a Tények.hu beszámolt, az ötéves Árminkánál idén augusztus közepén agydaganatot diagnosztizáltak, amit nagysága, illetve elhelyezkedése miatt nem lehet műteni. Édesapja eltökélten küzd fia életéért, családjával egy alternatív gyógykezelésben bíznak, mely már több hete tart, az eredmények pedig bíztatóak, ennek költsége azonban több tízmillió forint.
A Ferencvárosi Torna Club játékosai egy általuk aláírt mezzel és annak október 31-ig való licitre bocsájtásával segítenek a beteg kisfiúnak, most pedig a világklasszis Ronaldinho is árverésre bocsájt egy dedikált cipőt.
A Debreceni VSC kapusa, Gróf Dávid Instagram-oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy a legendás brazil labdarúgó teqball nagykövetként október elején látogatott Budapestre, ekkor szignózta a most új gazdát kereső cipőt. A licit november 15-ig tart, kezdő összege 100 ezer forint, a licitlépcső pedig 10 ezer forint.
Kapcsolódó tartalom:
Megcsillogtatta magyar nyelvtudását Ronaldinho, most bárki összefuthat vele
Címlapfotó: Ronaldinho hivatalos Instagram-oldala

Fekete-fehér képpel tettek bejelentést a TV 2 sztárjai, megrendítő posztban búcsúznak

Eladó az elhunyt kétszeres Kossuth-díjas színésznő autója, ennyit kérnek érte

Újabb műsor kerül le a TV 2 képernyőjéről, vasárnap este érkezik a bejelentés

Ezek Baba Vanga jóslatai, kiderült, mi várhat ránk 2026-ban

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert