
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A Ferencváros hivatalos Facebook-oldalán számolt be egy igazán harcos kisfiú sorsáról, akinek mindenképp segíteni szeretnének. Árminka édesapja a következő sorokkal osztotta meg családja könnyfakasztó, de koránt sem reménytelen történetét: "A mi kis csodálatos életünk 2022.08.15-én változott meg. Aznap este közölték velünk az orvosok, hogy Árminkánál agydaganatot diagnosztizáltak, amit az elhelyezkedése miatt már műteni sem tudnak. Ármin ötéves, épp óvodába készült a kistestvérével... mi szülők egy alternatív gyógykezelésben bízunk, ami viszont rettentő drága. (több tízmillió forint)
A kezelés 6 hete tart és az eddigi eredmények bíztatóak! Rengeteg sportszervezet és magánszemély állt a családunk mellé, köztük elsőként a Ferencvárosi Torna Club játékosai is, akik egy aláírt mezzel és annak licitre bocsájtásával segítenék Árminkánk mielőbbi teljes gyógyulását."
A mezre való licitálás kedd este indult és október 31-én, 20 órakor zárul. Az induló összeg 40 ezer forint, a licitlépcső pedig mindösszesen ezer forint.
A család és a Ferencvárosi Tornaklub együtt kérik, hogy az emberek mutassák meg, mekkora ereje is van a Fradi-családnak.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát