
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

90 éves korában meghalt Melega István grafikus- és fotóművész – tudatta hétfőn a Zala Vármegyei Hírportál.
Melega István 1935. december 14-én született Máramarosszigeten. 1952 és 1980 között Nagyváradon élt, illetve tanulmányait követően a SZINTÉZA vegyiüzemben dolgozott grafikusként.
1980-ban költözött át a Partiumból Magyarországra, ahol először Budapesten lakott. 1984-ben települt le végül Nagykanizsán.
Melega Istvánt elismert művészként tartották számon Zalában, 2016-ban Nagykanizsa Kultúrájáért díjjal is kitüntették.
A vármegyei portál telefonon érte el a lányát, aki közölte, hogy a temetésre később kerül sor Erdélyben.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát