
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Három festménnyel érkezett a Kincsvadászok VIP vasárnapi adásába Soltész Rezső.
A legendás énekes elárulta, hogy egy Ausztriában élő rokonától, kalandos úton került hozzá a trilógia, amelyet a XIX. századi zseninek, Giacomo Campinak tulajdonít, és erről hivatalos tanúsítványt is kiállítottak neki.
Kelen Anna megvizsgálva a műveket, nem volt száz százalékig meggyőződve róla, hogy valóban az olasz festőóriás alkotásai.
Elmondta Soltész Rezsőnek, ha bebizonyosodna, hogy tényleg Campi festette a képeket, akkor reális lehet a zenész által elképzelt 400 ezer forint értük, enélkül azonban 60 és 100 ezer forint közé tette az értéküket.
Nagyon kegyetlen vagy”
– vetette oda a becsértéket hallva a szakértőnek Soltész Rezső.
Végül bár az álomár alatt, ám jóval a Kelen Anna által mondottakon felül, 240 ezerért vált meg a trilógiától Ferőszögi Péter javára az énekes.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát