Nem lehet halottá nyilvánítani Suhajda Szilárdot

A hegymászó holtteste nem került elő.

Suhajda Szilárd korábban azt tűzte ki célul, hogy pótlólagos oxigén használata és magashegyi teherhordók alkalmazása nélkül eléri a Föld legmagasabb pontját, a 8848 méteres Mount Everest csúcsát. Március 23-án útnak is indult, azonban expedíciója tragédiával végződött. A csúcs előtt nem sokkal Szilárd már nem adott magáról életjelet, utolsó bejelentkezése május 24-én volt. Néhány szemtanú még látta a magyar hegymászót, állításaik szerint már a mentőcsapatok elindulása előtt is fagyási sérülések nyomai és a magashegyi agyödéma jelei látszottak rajta.

A 3 főből álló serpa-csapat hiába kereste Suhajda Szilárdot, testét máig nem találták meg, ilyenkor pedig a szakértők szerint már lehetetlen, hogy bárki is élve kerüljön elő.

A család számára a hagyatéki eljárás lebonyolítása a következő folyamat, Berényi András sztárügyvéd a Bors-nak adott interjújában azonban elárulta, Suhajda Szilárdot jelen körülmények között nem lehet halottnak nyilvánítani, hanem eltűnt személyként kell kezelni.

Fotó: Suhajda Szilárd hivatalos Facebook-oldala

A halotti anyakönyvi kivonat kiállításához fontos, hogy az orvosszakértő megállapítsa az illető biológiai halálát, vagyis azt, hogy a szóban forgó személy egyáltalán nem mutat agyi aktivitást, valamint légzése és szívverése is leállt. Amennyiben ez a három kritérium megvalósul, dokumentum ezek értelmében állítható ki, de mivel Suhajda Szilárd holtteste valószínűleg a Mount Everest hófödte hegycsúcsainak rabja lett, így erre nincs lehetőség.

Abban az esetben, ha valaki halála vélelmezhető, bírósági végzés szükséges a holttá nyilvánításához. Ha a holttest megvan, a halál ténye megdönthetetlen, viszont egy eltűnt személy esetében megdönthető vélelemről beszélünk

– magyarázta a jogász.

Egy eltűnt személy halottá nyilvánításához két évet kell várni, de a hozzátartozók vagy más érintettek kérésére lehetőség van ennek egy évre való lerövidítésére.

2023. június 08. 13:42
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Tények teljes adás, 2025. július 7., hétfő
ÍTÉLETIDŐ - Letarolta az országot, iszonyatos viharral érkezett a lehűlés, Balatonfüreden orkán erejű szél tombolt, ...
Megszületett a kisbabánk!
Hihetetlen utat járt be a szomáliai modell, Kafi Rea Milla: kényszerházasság, börtön, menekülés - most pedig boldog ...
family
Gyerekek a célkeresztben
Hátulról vállba lőtte társát egy általános iskolás kisfiú Debrecenben. A szünetben vette elő az Airsoft fegyvert, am...
family
Lehetetlen? Csak nekik!
Tetteivel erőt ad másoknak? Mindig van lehetőség egy új életre, csak akarni kell? Ezek közhelyesnek és elcsépelt gon...
family
Lángokban a világ fele
Míg a világ egyik felét elmosta az eső, a másikat a tűz perzseli fel. Drámai a helyzet. Turisták menekülnek a tenger...
family

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.