
Vége? Válságba került a Házasság első látásra kedvenc párosának kapcsolata, most megszólalt Réka és Ricsi
A zenész kedden hajnalban 65 évesen halt meg, a hírt lánya, Emese tudatta a Facebookon. A temetésről később intézkednek.
A Grandpierre Atilla által vezetett, első aktív időszakában 1976-tól 2001-ig létezett (majd 2009-ban újjáalakult) VHK sámánpunkot vagy mágikus népzenét játszott. A csapat legelső felállásában Grandpierre Attila (ének), Czakó Sándor (gitár), Ipacs László (dob), Pócs Tamás (basszusgitár) és Molnár György (szólógitár) játszott. A VHK zenéje számos későbbi hazai és külföldi előadóra volt hatással, köztük olyan világsztárokra, mint Jello Biafra (Dead Kennedys).
A VHK addig soha nem látott és hallott, ősi zeneértelmezésen nyugvó ösztönös zenét játszott, amelyet a csillagászként is ismertté váló Grandpierre Attila sámánisztikus éneke kísért. 1987-től rendszeresen felléptek Nyugat-Európában, többek között a Henry Rollins Banddel is.
Míg idehaza sokáig nem lehetett lemezük, albumaikat külföldön a német Sonic Boom, az amerikai Alternative Tentacles és a Neurot Recordings adta ki. 1983-ban Bódy Gábor velük készítette el kultikus filmjét, a Kutya éji dalát.
Ipacs László a VHK első aktív időszakának végéig, a 2001-es feloszlásig dobolt a VHK-ban, összesen nyolc lemezen. A Vágtázó Halottkémek korábbi meghatározó tagjai közül az üstdobos Balatoni Boli Endre 2012-ben, Németh László Fritz gitáros 2016-ban hunyt el.
Az ETA vendégeként Ipacs 2018 novemberében színpadra lépett a punkcsapat koncertjén az Óbudai Kulturális Központban.
MTI / Címlapfotó: László Ipacs/Facebook

Vége? Válságba került a Házasság első látásra kedvenc párosának kapcsolata, most megszólalt Réka és Ricsi

Megmutatta 3,5 hónapos kisfiát a topmodell: ilyen édesen pózol a családi fotókon!

Lékai-Kiss Ramóna könnyek között vallott: „Néha még fáj...”

„Te egy szexi, jó pasi vagy” – Liptai Claudia egyszerűen nem tud betelni Veréb Tomival

Keményen odaszúrt a rajongóinak a Sztárban Sztár énekese: „Ez már kezd olyan lenni, mintha direkt lenne...”

Életveszélyes fertőzéssel került kórházba a Golden Globe-díjas színésznő

Szandi felkészült a búcsúra, már hetekkel ezelőtt tudta, mit fog mondani a Sztárban Sztár All Starsban

„Eljött az idő” – Újra rátalált a szerelem a Házasság első látásra sztárjára

Hajós András nem akarta, mégis táncolni fog: soha nem látott produkció jön a Sztárban Sztár All Starsban!

Megtörte a csendet T. Danny, így reagált a drogbotrányra

Sürgősségire került a TV 2 arca, éppen egy új műsort forgattak

Összeomlott Ádám Attila a TV 2 élő show-ja alatt, Herceg Erika rohant fel hozzá a színpadra


