Lesújtó kutatás: Ezekben az élelmiszerekben van a legtöbb műanyag

A mikroműanyag az 5 milliméternél is kisebb műanyagdarabokat jelöli, amelyek rendszerint a műanyagok bomlása során, azok szerkezetének szétesésekor keletkeznek. A vegetáriánusok számára rossz hír, hogy ezek a részecskék nemcsak az állati eredetű élelmiszerekben találhatók meg, hiszen egy 2021-es kutatás szerint a gyümölcsök és zöldségek is elnyelhetik a parányi darabokat.

Sőt, a mikroplasztik napjainkban már a rózsaszín himalájai sóban, a fekete sóban és a tengeri sóban is kimutatható.

Emellett érdemes kiemelni a teafiltereket, melyek eleve műanyagból készülnek. A kanadai McGill Egyetem szakértői tavaly azt találták, hogy már egyetlen teafilter 11,6 milliárd mikroműanyag- és 3,1, milliárd nanoműanyag-részecskét képes a vízbe bocsátani.

A Queenslandi Egyetem vizsgálatából kitűnik, hogy minden 100 gramm rizsben, amit elfogyasztunk, nagyjából 3-4 milligramm műanyag található – ha pedig instant rizsről beszélünk, a fenti számhoz még hozzáadhatunk 9-10 milligrammot.

A specialisták szerint akkor sem érezhetjük biztonságban magunkat, ha az általában egészségesnek tartott fehérjedús hús- és halételek közül válogatunk. A panírozott rákkal – amit egy étkezés során elfogyasztunk – körülbelül 300 műanyagdarabkát viszünk be szervezetünkbe, de a tőkehal, a csirke nuggets és a növényi alapú nuggets is aggasztóan sok mikroplasztikot tartalmaz. A vizsgálatok alapján a legkevésbé szennyezett állati eredetű fehérjeforrások közé tartozik a natúr csirkemell és a tofu.

A gyümölcsök és a zöldségek tekintetében az alma és a répa a legszennyezettebb, ezekben ugyanis grammonként nagyjából 100 ezer mikroműanyagot találtak a szakértők.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Egy múlt hónapban készült, a CNN által is közzétett másik tanulmány alapján a palackozott ásványvizek esetében is hasonló a helyzet. Az ásványvíz literenként nagyjából 240 ezer mikroműanyag-részecskét tartalmaz.

Amerikában népszerű literes palackozott vízben, ami a korábbi becslések 10-100-szorosát jelenti, és olyan lehetséges egészségügyi aggályokat vet fel, amelyeknek alaposan utána kell járni.

Beizhan Yan, a Columbia Egyetem munkatársa és a csapat tagja azt ajánlotta azoknak, akik aggódnak a palackozott vízben lévő műanyagok miatt, hogy vegyenek fontolóra alternatív megoldásokat, például a csapvíz fogyasztását. Arra is figyelmeztetett, hogy a kiszáradás nagyobb veszélyt jelent a szervezetre, mint a műanyagrészecskék.

A mikroműanyagok már a sarki jégsapkáktól a hegycsúcsokig minden ökoszisztémában kimutathatók, bekerülnek az élelmiszerekbe és az ivóvízbe is. Hatásaikkal kapcsolatban azonban még sok a kérdőjel.

A mikroműanyagok az 5 milliméternél kisebb műanyag darabkákat jelentik, míg a nanoműanyagok az egy mikrométernél kisebb részecskéket. A nanoműanyagok olyan aprók, hogy átjutnak az emésztőrendszeren, a tüdőn, és bekerülnek a véráramba, ahonnan a szervekbe, az agyba és a szívbe is eljutnak. A nanoműanyagok a placentán át a még meg nem született magzatok testébe is bekerülnek.

Korlátozott számú vizsgálat áll rendelkezésre a nanoműanyagok ökoszisztémára és emberi egészségre gyakorolt hatásaira vonatkozóan, bár néhány korai laboratóriumi tanulmány olyan toxikus hatásokkal hozta kapcsolatba őket, mint a reprodukciós rendellenességek és gyomorproblémák.

A kutatók a palackozott vízben lévő nanorészecskék számának felméréséhez a stimulált Raman-spektroszkópia kémiai elemzési technikát használták, amelyet a közelmúltban talált fel a csapat egyik tagja. A mintákat két lézerrel szondázták, amelyek úgy voltak beállítva, hogy bizonyos molekulák rezonáljanak, egy számítógépes algoritmus így meg tudta állapítani, hogy milyen részecskékről van szó.

A kutatók három vezető palackozott vízmárkát teszteltek, de megnevezni nem akarták őket, mert szerintük minden palackozott víz tartalmaz nanoműanyagokat.

A mintákban literenként 110 ezer-370 ezer darabkát mutattak ki, ezeknek a részecskéknek 90 százaléka nanoműanyag, a maradék pedig mikroműanyag volt.

A részecskék leginkább nejlonból álltak, és feltehetően a víz tisztítására használt szűrőkből származtak. A második leggyakoribb típus a PET volt, amelyből maguk a palackok készülnek, és a palack összenyomásával kerültek a vízbe. Más műanyagok akkor kerülhettek be, amikor az adott palack kupakját le- vagy visszacsavarták.

A kutatási eredményekre alapozva tehát fontos a környezetbarát és az alternatív lehetőségek keresése. A palackokból származó nanoműanyagok problémájára például megoldást jelenthetnek az alumínium kulacsok, amelyek egyúttal környezetbarát módszerek is, mivel újratölthetők.