Kórházba került a Jászai Mari-díjas színésznő, drámai hírek érkeztek

Még csütörtökön egy rutinvizsgálaton jártam a kórházban, és már hazafelé indultunk a lányommal, amikor az úttesten megbicsaklott a bokám, és emiatt hatalmasat estem a betonon. A két térdem teljesen tropára ment, és a vállamat is alig tudom mozgatni, de édesanyám ott állhatott felettem, mert hála istennek nem tört el semmim, ami közel 90 évesen igazi csoda

Persze ezt a baleset után még nem tudtuk, mert el sem tudom mondani, mekkorát zuhantam: hallottam, ahogy a fejem koppant az úttesten, és már akkor tudtam, hogy innen nem fogok felállni.

Két férfi a lányom segítségével állított talpra, és egy lépcsőhöz vitt, hogy le tudjak ülni. Szörnyen festhettem ott ülve, véresen, teljesen összetörve. De el sem tudom mondani, mennyire meghatódtam azon, hogy hányan jöttek oda, megkérdezni, tudnak-e segíteni valamiben. Volt, aki autóból szállt ki, hogy biztos legyen róla, jól vagyok-e. Ami talán a leginkább megérintett, hogy a legvégén megjelent egy idős hölgy járókerettel, és odajött, hogy nagyon szeretne segíteni. Azt mondta, ha szükségem van rá, telefonálni még tud. Fájdalmamban a szívem is összeszorult ettől a gesztustól. Manapság annyi szörnyűséget hallok, hogy már teljesen elvesztettem a hitemet abban, hogy vannak még jó emberek, de amit a baleset után tapasztaltam a járókelőktől, visszaadta a reményt

Most itthon vagyok teljesen bekötözve, és a lányom segítségére szorulok, de próbálok örülni annak, hogy nem tört el semmim. Valójában ez az én születésnapi ajándékom: hogy súlyosabb baj nélkül megúsztam a balesetet, hiszen az én koromban egy esés könnyen combnyaktöréssel végződhet. Persze a vállam nagyon fáj, de az orvosok biztosítottak róla, hogy fel fogok épülni, csak időt kell adni a szervezetemnek. Az október 1-re és 2-ra tervezett előadásaimat nem mondtam le, mert ez is motivációt jelent a gyógyulásra. Ugyanakkor a tempóból egy kicsit vissza kell vennem, hiszen most is az sodort bajba, hogy legbelül még mindig húszévesnek érzem magam.