Hosszú Katinka még nem döntött

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka még nem döntötte el, hogy folytatja vagy befejezi úszó-pályafutását.

"Jelenleg még abban a fázisban vagyok, mint akik kijutottak az olimpiára, hogy a pihenőidőmet töltöm. Aztán meglátjuk" - mondta ezzel kapcsolatban az Eurosportnak nyilatkozva, hozzátéve, ezt a kérdést még nyitva hagyja. A normál medencében kilencszeres világbajnok, 35 éves úszó - már édesanyaként - harcba szállt, hogy kijusson a párizsi olimpiára, de nem tudott szintidőt úszni.

Az interjúban szóba került, amit a párizsi játékok idején fogalmazott meg, nevezetesen az, hogy Milák Kristóf helyzetét szerinte nehezítette környezete, stábja, edzője és a hazai szövetség, amikor nyilvánosságra hozta, hogy az olimpiai bajnok úszó nem úgy készül, mint korábban, illetve hogy nem lehet pontosan tudni, hogyan készül. Ez Hosszú szerint Milákot mindenképpen gyengítette, mert erről külföldön is tudomást szereztek.


"Sokat dolgoztam amerikai edzőkkel, többel is, tudom, hogy hogyan készülnek fel. Léon Marchand biztos, hogy készült arra, hogy Kristófnak az utolsó ötvene mondjuk nem lesz olyan erős" - vélekedett.

Milák címvédőként és világcsúcstartóként kikapott 200 méter pillangón a francia úszótól, aki az utolsó métereken hagyta őt le, ugyanakkor később győzött 100-on.

Hosszú beszélt arról is, hogy Magyarországon sok tehetséges úszó van, de szakmailag szerinte van lehetőség előrelépésre, és hozzáállásban, tehetséggondozásban kellene fejlődni, mert annak ellenére, hogy komoly támogatásban részesül itthon a sportág, nem lépett annyit előre, mint amennyivel több pénzt kapott az utóbbi években.

MTI/A fotó illusztráció (Hosszú Katinka Hivatalos Instagram oldala)

2024. augusztus 23. 18:56
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Ötven éve menekült el Magyarországról Leslie Mandoki, a világhírű zenész és producer, aki ma már a nemzetközi zenei ...
Hatan sérültek meg, köztük egy gyerek is, miután összeütközött két autó Hajdúhadházon szerdán.
MEG AKAR ÖLNI! - "Kinyírom" - ezt hörögte a kaputelefonba Renner Erika zaklatója kedd este. A férfi hat éve keseríti...
family
„Érdemes idén is figyelni” – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.
ZAKLATÓ - Ismét megfenyegette az elmebeteg férfi a lúgos orvos áldozatát, Renner Erika zaklatóját kiengedték a kénys...