GEOrgPOLITIKA a Donbasszból: „A halálzóna kórházában jártam”

Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, a PestiSrácok.hu munkatársa az orosz védelmi minisztérium meghívására, vállaltan a “másik oldal” szemszögéből vizsgálja meg a háború borzalmát, de a civilek szenvedését nem lehet ilyen vagy olyan szemüvegen át nézni. 

A PestiSrácok.hu kollégája ismét a Donbasszból jelentkezik, az ott töltött második-harmadik nap összefoglalója pedig ismét megrázó, drámai képet nyújt az orosz–ukrán háború mindennapjairól. 

Georg Spöttle riportjából kiderül, hogy nyilvánvalóan civil célpontokra (is) vadászik az ukrán hadsereg, a drón- és rakétatámadások áldozatai között nagy számban vannak bevásárló anyák, gyermekek és az állandó célpontnak számító buszsofőrök. Az orosz erők olyan nyugati kazettás bombák maradványait is megmutatták Georg Spöttlének, amelyekkel kórházakat és más civil célpontokat terítettek be az ukránok.

FIGYELEM, a megrázó videó itt tekinthető meg!

"Szerény panelek, „kockaladák”, poros autók az út szélén, hiszen naponta jó, ha reggel és este van egy-egy órára víz, a locsolásra vagy kocsimosásra így persze, hogy nem futja.

Kirakatok már régen nincsenek, hiszen az üvegtáblák halálos fegyverré válhatnak, ha kirobbannak a repeszektől vagy a légnyomástól. Lematricázott farostlemezek jelzik, hogy melyik bolt van még nyitva, a helyi „Malako” (Tej) élelmiszerbolton kívül nem sok. Ám ott meglepően jó az ellátás, még német és amerikai márkájú termékek közül is lehet választani. Zárás előtt nem sokkal egy rosszkedvű lány üti be pár apróság árát a kasszába. Látom rajta, már menne haza, amit megértek, hiszen közeleg a kijárási tilalom, és a háttérben az állandó morgás sem a vihar közeledtét jelzi (bár az lenne), hanem a tüzérségek vívnak ádáz csatát egymás ellen.

Pár perccel később egy ukrán drón gránátot dobott le, ami két, hazafelé igyekvő nő életének vetett véget. A drónpilóta nyilván látta, hogy két civil nő igyekszik haza este a főutcán és cekker van náluk, nem AK–47-es Kalasnyikov… ezért gyilkolt meg két nőt. Ez is egy új taktika: apró, de halálos gránátokat dobnak kis drónok.

Egy pár dolláros özvegycsináló… Ám ez még nem minden. Kijev katonái már az Iszlám Államtól és az al-Káidától is tanultak. Robbants, gyújtsd fel, majd várj pár percet, mire a mentők kiérnek és robbants még egyszer. Hatásos, magam is tapasztaltam Kabulban és Dzsalalabádban. Robban a bomba, sok a sérült és a halott… Majd megérkeznek a kíváncsiskodók, a segítők, a mentők, rendőrök, tűzoltók, és amikor mindenki ott van, akkor már robban is egy leparkolt autó csomagtartójában a következő bomba. Négy mentős és két tűzoltó halt meg most. A gyújtóbomba lángra lobbantotta a házat, majd amikor kiérkeztek a mentőcsapatok, egy drón hozta az újabb bombát.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Az okostojásoknak, akik a szójalattéjuk mellől egy félmillás telón rakosgatják ki az ukrán zászlót, üzenem, hogy beszéljenek a szülőkkel, akik elvesztették 16 éves lányukat és 7 éves kisöccsét egy tüzérségi támadásban. Nézzék meg a kiérkező rendőrök testkamerájának a felvételeit, amikor a szülők eszüket vesztve sikoltoznak halott gyermekeik teste fölött. A kisfiú fél feje eltűnt, a lány testét repeszek tucatjai járták át. Vagy rákérdezhetnek, miért lövik folyamatosan a kórházakat? Az egyiket egy héten belül három támadás is érte. A gyermeksebészetet is repeszek szaggatták szét a kicsikkel és az ott dolgozókkal együtt. Tényleg ez kell a győzelemhez? Vagy kérdezzék meg azokat az idős hölgyeket, akik elvesztették férjüket, csak mert buszvezetők voltak.

Az ütött-kopott, mindig túlzsúfolt kis buszokat idős bácsik vezetik, akik ebből élnek, vagy így javítják fel szerény nyugdíjukat. Az ukránok azzal „szórakoznak”, hogy kilövik ezeket. A belvárost és a Petrovszkij kerületet összekötő út a legéletveszélyesebb egész Donyeckben. A mi autónkat elvétette két aknagránát, de sok buszvezető idős ember már nem volt ilyen szerencsés. Gondoljatok bele, kilenc éve így élni… és ők nem menekülnek. Nem mennek el segélyért Németországba. Nem picsognak a Nyugatnak, nem követelőznek, hanem a fiatalok harcolnak, az idősebbek pedig próbálják túlélni. Nem pénzért, anyagi javakért vagy dicsőségért mennek ki a frontra, hanem a kiskertért, a panelért, a 20 éves „kockaladért”, mindenért, ami nekik a hazát és földjüket jelenti.

És még valami: egy-két kommentelő szellemi nívóját jól tükrözi, hogy akadt közülük, akik azt írta, reméli, én is egy tömegsírban végzem majd, míg egy másik még pezsgőt bontana, ha meghalnék. Ezt inkább nem minősíteném, hiszen jól láthatóan nem sikerült megérteniük az online világ szánalmas ketrecharcosainak, akik csak a képernyő mögé bújva menősködnek, hogy egy háborúnak csak vesztesei vannak, hiszen az emberélet pótolhatatlan. A fájdalom pedig, amit a családok éreznek szerettük elvesztésén, leírhatatlan. Nem kívánom senkinek, hogy ezt átélje. Még azoknak sem, akik örömködnének azon, hogy meghalok, miközben a munkámat végzem és éppen a frontról tudósítok…"

2023. augusztus 22. 15:03
Újabb magyar siker: Krausz Ferenc kapja a fizikai Nobel-díjat
Krausz Ferenc Németországban élő magyar születésű fizikus, Pierre Agostini Egyesült Államokban tanító francia fiziku...
Mennyire ismeri a magyar hírességeket? Ezzel a játékkal kiderül
Tesztelje magát!
Diákjától esett teherbe a szexi tanár néni, gigantikus melleit naponta több ezren nézik - fotókkal
A fiatal anyuka közösségi oldalán mutogatja idomait.
Fűnyírás közben elütötte egy repülő, meghalt a háromgyermekes édesanya
A 27 éves nőt a gép egyik szárnya sodorta el landolás közben.
Napi tény: Egy felhő több száz autó súlyát teszi ki
Pehelykönnyűnek tűnnek, de fajtájuktól és méretüktől függően hatalmas súlyúak lehetnek. Már egy átlagos felhő is töb...
Bringának álcázta magát egy autós a Kerepesi úton, videón, ahogy testet ölt a hanyag elegancia
Nem ért rá, húzott egy merészet.
Nem keresik tovább a túlélőket
Nem keresik tovább a túlélőket annak a templomnak a romjai között, ami a hívekre omlott Mexikóban. Legalább 30 ember...
Testkamerákat kapnak a rendőrök
Igazoltatás, elfogás, autós üldözés vagy életmentés. Ezeknek az eseteknek a testkamerás rögzítése a külföldi rendőri...
Késsel akarta kirabolni, tíz évet kapott
Elsírta magát a bíróságon az a férfi, aki bedrogozva, késsel rátámadt, többször megrúgta és gyilkossággal fenyegette...
Hatezer forintot lopott, börtönbe mehet
Akár nyolc évre is börtönbe mehet az a férfi, aki hatezer forintot rabolt ismerősétől a hetedik kerületben. Úgy tudj...
Dokumentumfilm, amely megváltoztathatja a farkasokkal kapcsolatos ellenérzéseket
Fehérneműben mutatta meg testét a Szex és New York sztárja - fotó
Halálra gázoltak egy gyalogost Berettyóújfaluban
Erre senki sem gondolt - Meghan Markle teljesen új útra léphet
A pornósztárból lett bokszolónő elárulta, mennyi pénzt kapott eddig a meztelen képeiért

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.