Forradalmi módszerrel lépnének fel a rák ellen a szegedi kutatók

Szegedi kutatók munkája nyomán a jövőben akár a szervezetbe fecskendezett nanoarannyal is diagnosztizálhatják a szakemberek a korai rákot.

A közlemény szerint Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) dolgozó Juhászné Csapó Edit és az által vezetett Lendület-kutatócsoport munkatársai olyan nanoszerkezetekkel foglalkoznak, amelyek aranyból vannak.

Az SZTE adjunktusa és az MTA-SZTE Biomimetikus Rendszerek Kutatócsoport tudományos főmunkatársa több mint egy évtizede kezdett el foglalkozni nemesfém tartalmú nanoszerkezetekkel, az első néhány évben ezek előállításának kérdéseit vizsgálta. Munkatársaival mintegy három évvel ezelőtt - az országban elsőként - kezdtek olyan nemesfémtartalmú nanoszekezetű anyagokat előállítani, amelyek intenzív fluoreszcenciát mutatnak, ha UV-fénnyel világítják meg őket.

Juhászné Csapó Edit kifejtette, a Lendület programban e nanoszerkezeteket teljesen új, főként orvosbiológiai alkalmazási területeken igyekeznek felhasználni. Zöldkémiai úton - vagyis környezetbarát alapanyagokból - előállítható molekulákat fognak fejleszteni. Így az előállítási folyamat költséghatékony, a termékek pedig biokompatibilisek lesznek: vagyis a szervezetbe kerülve jó eséllyel nem fognak mellékhatásokat kiváltani.

A szakemberek egyik célja optikai érzékelőrendszerek fejlesztése. Ezek a - még a vírusoknál is egy nagyságrenddel kisebbek - részecskék különféle színekben intenzíven fluoreszkálnak. Amikor a nanoszerkezetek kölcsönhatásba lépnek a célmolekulával - ami lehet az ivó- vagy szennyvízben lévő toxikus anyag, vagy emberi szervezet számára veszélyes kismolekula -, akkor megváltozik a fluoreszcenciájuk, így jelezve a keresett anyag jelenlétét.

Fotó: Illusztráció (Shutterstock)

Vannak olyan daganatos megbetegedések, például a melanoma, amelyek nagyon gyorsan áttéteket képeznek a szervezetben, ami sajnos drasztikusan rontja a betegség prognózisát. A Debreceni Egyetem Nukleáris Medicina Intézetében már kidolgozott állatmodellrendszer áll rendelkezésre a melanoma vizsgálatára, a kiváltott daganatokat PET-CT segítségével lehet az egerekben vizsgálni. Csapó Edit Lendület-csoportja velük együttműködve fejleszt aranyalapú tumordiagnosztikai nanoszerkezeteket.

A radioaktív izotóppal megjelölt nanoszerkezet része egy kispeptid, amely szelektíven kapcsolódni tud a tumorsejt felszíni receptoraihoz. Ha egy melanoma tumorra talál, ott felgyülemlik, ami a PET-felvételen nyomon követhető. Fontos a majdani klinikai alkalmazás szempontjából, hogy a felhasznált nanorészecske a vizsgálat lezárulta után a vesén keresztül kiürülhessen a szervezetből.

A Lendület-csoport összes tagja vegyész, és infrastrukturális hátterük is a nanoszerkezetek előállítását és karakterizálását teszi lehetővé. A terápiás alkalmazás tesztelése így csak intézményi partner segítségével lehetséges - ezt nyújtja a Debreceni Egyetem Nukleáris Medicina Intézete.

A mostani kutatás alapvetően alapkutatás jellegű, de azt természetesen a kutatócsoport-vezető sem zárja ki, hogy ha a vizsgálatok ígéretes eredményt hoznak, esetleg valamely készítményt szabadalmaztatni is tudják, akkor ez felkeltheti valamelyik gyógyszercég érdeklődését. Ez pedig elvezethet a klinikai alkalmazásig is - áll a közleményben.

2022. szeptember 01. 14:15
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Szörnyethalt egy 21 éves nő és egy 19 éves férfi, miután autójukkal egy mikrobusszal ütköztek Nyírmihálydi közelében...
Az anyát gyanúsítja a rendőrség azzal, hogy meggyilkolta két hetes csecsemőjét Nagydorogon. A Tények információ szer...
A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája - az ügyészség indítványával egyezően - elrendelte egy 35 éves abonyi férfi...
Alkalmi kapcsolatot kereső férfiak bizarr találkái zajlanak a Népligetben. További részletek a Tények Pluszban 18.45...
family