
Drón csapódott be egy romániai panelházba
"Önök számára ismert, hogy a fennálló kihívások nem zárják ki a nukleáris fegyverek alkalmazását. Nem az országunkra gondolok, hanem a régió egészére. A kormány vezetésével, az illetékes ügynökségek és az állambiztonsági szolgálatunk részvételével kidolgoztunk és jóváhagytunk egy cselekvési tervet, amely szerint minden ügynökségnek van forgatókönyve, amelyet meg kell valósítanunk, ha bekövetkezik a legrosszabb" - mondta.
Hozzátette azt is, hogy az egészségügyi minisztériumnak konkrét terve van a gyógyszerek tartalékolására és az emberek gyógyítására, valamint a légoltalmi helyek kialakítására. Liluasvili ugyanakkor leszögezte, hogy nukleáris csapás esetén a bunkerek alkalmatlanok lehetnek a feladatra.
MTI/A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott