
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora

Szerdán a közel-keleti háború okozta gondokról volt szó a kormányülésen. Az iráni háború és az orosz energiahordozók kizárása miatt Európában lesz a legnagyobb energiahiány és áremelkedés, azonban Magyarország a szuverén energiapolitikával meg tudja magát védeni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető kiemelte, hogy az iráni háború igen gyorsan eszkalálódott, gyakorlatilag azonnal hat olyan országot rántottak bele a konfliktusba, amelyeknek kezdetben semmi közük nem volt annak kitöréséhez, és a világ biztonsága szempontjából ez azért különösképpen veszélyes, mert ezek az országok a globális energiaellátás fő alappilléreiként szolgálnak.

Az Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldalán nyilvánosságra hozott videóban Szijjártó Péter kiemelte, hogy az iráni háború igen gyorsan eszkalálódott, gyakorlatilag azonnal hat olyan országot rántottak bele a konfliktusba, amelyeknek kezdetben semmi közük nem volt annak kitöréséhez, és a világ biztonsága szempontjából ez azért különösképpen veszélyes, mert ezek az országok a globális energiaellátás fő alappilléreiként szolgálnak. Ráadásul itt húzódik a világ tengeri energiakereskedelmének legfontosabb útvonala. A Hormuzi-szoros lezárása azt jelenti, hogy
Három térségbeli ország a teljes olajexportját erre küldte korábban, Szaúd-Arábia a 90 százalékát, az Emirátusok pedig az 50-55 százalékát. Ez azt jelenti, Európa a duplán vesztes oldalon játszik, ugyanis túl azon, hogy a tengeri kereskedelem abszolút bizonytalanságából fakadó károk megjelennek az európai gazdaságban, a korábban meghozott orosz energiahordozók kizárására vonatkozó brüsszeli döntések is azt eredményezik, hogy ma gyakorlatilag Európában áll rendelkezésre a legkevesebb energiahordozó az egész világon.
Szijjártó Péter kifejtette, hogy ebben a környezetben Európában drámai energiaár-emelkedés várható, amely legelőször az üzemanyagok piacán jelentkezett, és szinte minden, sőt minden európai országban nagyon komoly áremelkedés történt már mostanra. Lengyelországban a dízel ára átlépte a 8 zlotyis lélektani határt – százzal kell szorozni a lengyel pénzt, azt, hogy ezt forintban megkapjuk –, a benzinárak pedig jellemzően a 6,8 zloty körül szórnak, tehát az 680 forint. Magyarországon az emberek aggodalommal figyelik azt, hogy két olyan háború is zajlik nem túl messze, amelyek hazánk energiaellátását részben az ár, részben az ellátási oldalról is nagy kihívások elé állítják, ezért a védett ár bevezetése különösen fontos volt.
A védett ár bevezetésével azt gondolom, hogy mind a magyar vállalkozásokat, mind a magyar gazdákat ezen kritikus időszakban meg tudjuk védeni attól, hogy részben az iráni háború, részben pedig a tiszás ukrán olajblokád lehetetlen helyzetbe hozza őket
– fogalmazott Szijjártó Péter, aki úgy vélekedett, hogy az iráni háború még bőven el fog tartani, miután az országban új vallási vezetőt választottak, aki ugyanazt az irányvonalat képviseli, mint az elődje, ami azt jelenti, hogy Teherán sem fog megállapodásra törekedni.
A miniszter szerint azzal kell számolni, hogy ez a háború, ugyanúgy, mint az ukrajnai háború, egy hosszú távú realitása lesz a globális biztonságnak, ezen belül az európai biztonságnak. És az európai energiaellátás tekintetében azzal kell kalkulálnunk, hogy
és a Magyarországra irányuló tranzitútvonalak zavartalanságához ragaszkodjunk – összegzett Szijjártó Péter.
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora

Magyar Péter: a Tisza-kormány célja egy működő ország megteremtése

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter