
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Orbán Viktor a közösségi oldalán jelentette be, hogy kedd éjféltől védett üzemanyagárakat vezettek be a magyarországi benzinkutakon, így az autósok azóta alacsonyabb áron tankolhatnak.
A védett ár bevezetésével a kormány azt kívánja elérni, hogy a nemzetközi energiapiaci folyamatok és az európai árrobbanás ellenére a magyar üzemanyagárak kiszámíthatóbbak maradjanak. Az intézkedés így a lakosság mellett a fuvarozók, a gazdák és a vállalkozások költségeit is mérsékelheti.
A bevezetett védett árak jelentősen alacsonyabbak a nyugat-európai országokban tapasztalható áraknál, de több szomszédos államhoz képest is kedvezőbbek. Nyugat-Európában ugyanis tovább emelkednek az üzemanyagárak: például Hollandia egyes töltőállomásain már az ezer forintot közelíti a benzin literenkénti ára, míg Németországban szintén jelentős drágulásról számoltak be az elmúlt napokban.
Az Index.hu információi szerint piaci alapon a 95-ös benzin ára literenként 619 forintra, a dízelé pedig 639 forintra emelkedett volna. A kormány által bevezetett védett ár azonban ennél alacsonyabb szintet határoz meg.
Ez azt jelenti, hogy mindkét üzemanyagtípus esetében 24 forinttal alacsonyabb áron tankolhatnak az autósok a piaci árhoz képest.
Az új szabályozás szerint
Orbán Viktor szerdán a Facebook-oldalán közétett videójában megmutatta, hogy valóban működik a rendszer, de nagyon fontos, hogy magunkkal kell vinni a forgalmi engedélyt, amikor fizetünk.
Ennyi. Ennyi volt tegnap, ennyi ma, ennyi lesz holnap is. E fölé nem mehet.
- fűzte hozzá a miniszterelnök.
Orbán Balázs legújabb szerdai bejegyzésében csupán annyit jegyzett meg, hogy magyarként jobban járunk a tankolással.
Ha magyar vagy, jobban jársz!
– közölte a miniszterelnök politikai igazgatója, majd ő is megjegyezte, hogy a magyaroknak a benzinár fixen 595 Ft, míg a külföldieknek 625 Ft, ami folyamatosan emelkedik.
Nyitókép: MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár